A napokban a negyedik Euroliga négyes döntőjére hajt a Sopron Basket hölgykoszorúja, amely sikerhez a szerdán és pénteken tartott mérkőzések vezetnek. A magyar csapatnak a …
Bár újabb rendkívüli helyzetet okozott a vírus, a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia csapatai továbbra is készülnek a bajnokság meccseire. Horváth József szakmai igazgató értékeléséből az …
A címvédő Sopron fennállása során tizedszer hódította el a női kosárlabda Magyar Kupát, mivel a vasárnapi döntőben 23 ponttal legyőzte a DVTK-t. Eredmény: Killik László …
Carlos Vallejo Rocamora Spanyolországból, Misa Popadic Szerbiából érkezett a Soproni Sportiskolába. A pandémia Sopronba zárta őket, ennek ellenére jól, sőt, otthon érzik magukat a városban. …
Érzékenyítő programon vehetett részt a Líceum három osztálya; a diákoknak három parasportoló mutatta meg: az akaraterő le tudja győzni a legnagyobb nehézségeket is. A …
A FIBA örömteli hírről tájékoztatta a SOPRON BASKET vezetését, miszerint a kiváló pályázatuk alapján a soproni klub rendezheti az egyik Euroliga Negyeddöntő buborékot március 14-20. …
A Valentin Cross 2021 versenyt február 13-án, szombaton rendezték meg Törökbálinton, amely egyben a Cyclo-Cross-szezon záróversenye is volt. Az extrém hideg dacára is több mint százan …
Látványos fejlődésen ment át az elmúlt időszakban a soproni Sportakadémia saját nevelésű játékosa, Varga Sára, aki pár hete értékes játékpercekkel debütált az Euroligában is. Török …
Zsinórban tizenegy mérkőzést nyert meg az SKC U-20-as csapata. A döntően volt és jelenlegi sportiskolásokból álló együttes elképesztő elszántsággal menetel. – Nagyobb elvásárok nélkül …
Visszatér az Európa-bajnoki selejtezősorozat utolsó mérkőzésére készülő női kosárlabda-válogatottba Fegyverneky Zsófia. A H csoport második helyén álló nemzeti együttes jövő csütörtökön fejezi be a …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.