A Soproni Egyetem 2020-ban indult modellváltásának következő lépéseként az Erdészeti Tudományos Intézet 2021. február 1-től kiválik a megszűnő Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központból, és a …
Felidézve a korábbi ismertetőnket, a terveknek megfelelően 780 méter hosszan építenek alagutat a soproni Bécsi-domb gyomrában. Az M85 autóút földalatti nyomvonalával kedvezőbb környezetvédelmi hatásokat tudnak …
Átadták a nagycenki Remetekápolnát, amelyet eredeti helyétől nem messze, a Széchenyi-kastélyhoz közelebb építettek újjá egy háromszázmillió forint értékű, a Fertő táj világörökségi térség több helyszínen …
Tavaly decemberben elkészült a Sopron-Kelet és a Csorna-Nyugat csomópontok közötti új 2×2 gyorsforgalmi autóút, így sokkal gyorsabban és biztonságosabban érhető el többek között a megyeszékhely …
Talán a fenti cím tükrözi annak a közleménynek a lényegét, amit a Szeretet Háza Alapítvány juttatott el szerkesztőségünknek szerda reggel, válaszul arra az önkormányzati közleményre, …
Egy korábbi bejegyzésünkben mi is beszámoltunk illetve közöltünk a Szeretet Háza Alapítvány által a közösségi felületen közzétett soproni bérlakással kapcsolatos álláspontot illetve az említett szervezet …
Hetvenhat éve, 1945. január 27-én halt meg Balfon a magyar irodalom egyik kiválósága, Szerb Antal. A Líceum magyar faktosai Tölli Balázs igazgatóval rendhagyó irodalomórán emlékeztek …
Előző cikkünkben beszámoltunk arról, hogy mi történt az elmúlt öv év során Győr-Moson-Sopron megye nagyobb városainak ingatlanpiacán. Most a soproni albérletek helyzetét vettük górcső alá, …
A 2020-as év végére beváltották a mindenkori ígéretet, miszerint megvalósult Sopron gyorsforgalmi megközelítése az M85-ös autóút által. Ezzel egyetemben felerősödtek azok a vélemények is, miszerint …
Elkezdték a felkészülést a tavaszi szezonra az SC. Sopron felnőtt, illetve korosztályos csapatai, ahol bíznak abban, hogy zökkenőmentesen folytatódhat majd a bajnokság és a járványveszély …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.