A felújítás után egész pofás lett az Ágfalvi út
Összességében talán kijelenthető, hogy elkészült az a projekt, ami Sopronban a Bánfalvi út – Kertvárosi út közötti belterületi szakasz felújítását jelentette. A kivitelezés költségeihez az …
Összességében talán kijelenthető, hogy elkészült az a projekt, ami Sopronban a Bánfalvi út – Kertvárosi út közötti belterületi szakasz felújítását jelentette. A kivitelezés költségeihez az …
A Sopron – Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. nem kertel, ha újabb beruházás megindításáról, fejlesztések kidolgozásáról van szó. A térség turisztikai fellendítésén dolgozó állami szervezet …
A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában épülő M85 gyorsforgalmi út és a soproni Mély út kivitelezője a DS Konzorcium tájékoztatja Önöket, hogy a Mély …
A 1921-es soproni népszavazással kapcsolatos szabadtéri kiállítás épült fel a napokban a várkerületi Rondellánál, a Bástya téren. A Soproni Múzeum tárlata az 1918-1921 közötti időszakot …
A következő tíz évre 36 milliárd forintot különített el a kormány zöld buszok vásárlásának és üzemeltetésének támogatására – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) …
Sopron agglomerációjában az egyik legdinamikusabban fejlődő település Harka, mely nem csak a gyarapodó népességére, hanem a község infrastruktúrájára is igaz. Duschanek Péter harkai polgármester és …
Kiderült mire kapta, illetve mire kérte Sopron városa azt a rendkívüli kormányzati támogatási összeget, melyről még májusban született központi döntés. Az Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával …
A járványhelyzet enyhülésével megtartotta közgyűlését a soproni MozgóKépMás egyesület. A személyes találkozások, együttlétek fontosságát emelte ki Takács Tibor, az 5 éves egyesület jelenlegi elnöke. Nemcsak …
Megérkezett a II. Soproni Könyvaukció bevételének jótékonyságra szánt része a Soproni Madármentők Alapítványhoz. Az állatvédők elmondták, mire használják az összeget: “Minden utalás megment egy apró …
A természet is megsínyli a napokon át tartó hőségriadót, pláne ha a kitartó meleg ráadásul száraz idővel párosul. Nagy mennyiségű csapadék hiányzik a földekről, ami …
Copyright © 2024 | cyberpress.hu | RSS