Egyértelműség hiányában nem hitelesítette a rendkívüli munka elrendeléséről és a munkaidőkeret legfeljebb 12 hónapos tartamáról szóló népszavazási kezdeményezéseket pénteken a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Hajnal …
Igazán eseménydús decemberen vagyunk túl Magyarország belpolitikai életét tekintve és nagyon úgy tűnik ez még a közeljövőben is így lesz, hiszen úgy tűnik nem nyugszanak …
Az idei esztendő első jelentősebb fővárosi tüntetésére került sor szombaton, ahol utcára vonultak az ellenzéki pártok és a szakszervezetek illetve azok a szimpatizánsok akik így …
2019. január 4-én (pénteken) 10.00 óra és 14.00 óra között félpályás útlezárás lesz a 85. számú főúton Csorna és Kapuvár között, egész pontosan a farádi …
Orbán Viktor miniszterelnök január elején levélben keresi meg azokat a Fidesz-támogatókat, akik erre korábban felhatalmazást adtak – közölte a kormánypárt kommunikációs igazgatója szombaton az MTI-vel. …
Már több mint 500-an adták országszerte a nevüket a rabszolgatörvény ellen, az általános sztrájkért! – olvasható a közelmúltban létrehozott eseménybeharangozón az „Általános Sztrájk” illetve az …
Megtartotta a 2018-as esztendő utolsó közgyűlését – amennyiben nem történik valami nagyon rendkívüli esemény – Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata, ahol számtalan előterjesztést és rendeletet …
A köztársasági elnök aláírta a munka törvénykönyve módosítását – tette közzé a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön a honlapján Áder János nyilatkozatát. Az államfő a honlapra felkerült …
A 2019 tavaszán tartandó Európa Parlamenti választásokkal kapcsolatban a FIDESZ-KDNP közzétette a listáját, amelyben azok a politikusok szereplenek és abban a sorrendben, akik listáról pályázhatnak …
Az elmúlt napokban felbolydult a magyar belpolitikai élet, ami aztán tüntetéseket is kiváltott a fővárosban illetve az ország rengeteg pontján is. A Jobbik soproni elnöke …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.