A rendőrségre 2021. június 19-én 5 óra 30 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Sopronban családi veszekedést követően egy nő bántalmazta volt párját. A helyszínen a …
Egy földszinti lakásban szólalt meg a mérgező gáz jelenlétére figyelmeztető szén-monoxid-érzékelő Sopronban, egy Ív utcai, három szintes társasházban. A város hivatásos tűzoltói a második emelet …
Néhány nap múlva megszólal az utolsó csengő, elkezdődik a diákok által annyira várt vakáció. A hosszú hónapok óta tartó bezártság után – letudva az év …
A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség sajtóközleménye három ukrán férfiról szól, akik embercsempészet céljából jöttek Magyarországra. A vádlottakra szabadságvesztés és az országból való kitiltás várhat a vádhatóság …
Elgázolt egy embert egy vonat Sopron külterületén, a Nyugati-major közelében június 12-én a délutáni órákban az ebenfurthi vasútvonalon. A Katasztrófavédelem közleménye szerint műszaki mentés céljából …
A Sopronkőhidai Fegyház, és Börtön hivatásos állományú tagja tett feljelentést a rendőrségen, mivel ismeretlen elkövető, 2020. február 28-án 16 óra és 2020. február 29-én 15 …
Burgenlandban 25 fő illegálisan beutazott személyt fogtak el kedden, amely akció az osztrák és a magyar rendőrség együttműködésének eredménye volt. Az elfogások Oberpullendorf ( Felsőpulya …
A rendőrök – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztályának jelzése alapján – 2021. június 8-án 12 óra 24 perckor, …
Olvasónktól tájékoztatása alapján baleset történt Sopronban, az ebenfurthi vasútvonalon június 8-án délelőtt. Az osztrák vasúttársaság mozdonya egy közúti járműnek ütközött, melyet a szerelvény maga előtt …
Súlyos testi sértés bűntett kísérlete elkövetés miatt hallgatták ki a rendőrök egy 83 éves férfit június 6-án. A rendőrségi beszámoló szerint 17 órakor érkezett bejelentés …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.