Burgenland második legnagyobb városa, Oberwart (Felsőőr) vezetése szigorított a helyi parkolási helyzeten. Február 3-tól díjfizetés ellenében használhatóak a kórház körüli utcák parkolóhelyei. Az intézkedés célja a …
Ének- és szolfézstanárok számára szervez szakmai napot az 5. Szólam Alapítvány és a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) február 29-én Sopronban. A …
Vannak olyan dolgok Sopronban is, amelyek a maguk idejében még önkormányzati publicitást is kapnak, aztán mégsem történik velük semmi. Ilyen például a tómalmi strandbejárattal szemben …
A Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs feladat meghatározása alapján (Akcióterv 19. pont) a büntetés-végrehajtási szervezet megkezdte az egészségügyi védőmaszkok gyártását. A koronavírus esetleges hazai …
Kilépett az Európai Unióból az Egyesült Királyság. A brit EU-tagság az előzetesen kijelölt időpontban, közép-európai idő szerint pénteken éjfélkor szűnt meg. Az Egyesült Királyság 47 …
A szovjet mintára készült, 1949-ben hatályba lépő alkotmány eltörölte a vármegye elnevezést, majd az ’50-es évek beköszöntével életbe lépett megyerendezés. Ekkor valósult a tanácsrendszer magyarországi …
A GYSEV Zrt. vonalhálózatának újabb helyszínen fogadja az utasokat intelligens váróterem: a vasúttársaság fejlesztésének köszönhetően február elsejétől Enesén válik komfortosabbá a vasútállomás. Az úgynevezett intelligens …
A legfrissebb 2020.01.31-én nyilvánosságra hozott hivatalos adatok szerint 213-ra nőtt a tüdőgyulladást okozó új koronavírus áldozatainak száma és 9692-re a fertőzötteké Kínában. – közölte a Nemzeti …
Béres Ilona, Cserhalmi György, Eperjes Károly, Pécsi Ildikó színészek és Szabó István rendező pályáját életműdíjjal jutalmazza a Magyar Filmakadémia Egyesület; az ünnepélyes díjátadó a Magyar …
A PET palackok feldolgozásával foglalkozó burgenlandi PET Recycling Österreich GmbH. – amely Soprontól mindössze 25 km-re található Müllendorfban – új rekordot állított fel, hiszen több mint 26 …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.