Adományt vitt a soproni Fidesz frakció
A soproni fideszes önkormányzati képviselők gyűjtés szerveztek tagjaik között, hogy anyagi segítséget tudjanak nyújtani egy rászoruló családnak városunkban. Adományukat pénteken Barcza Attila a Fidesz soproni …
A soproni fideszes önkormányzati képviselők gyűjtés szerveztek tagjaik között, hogy anyagi segítséget tudjanak nyújtani egy rászoruló családnak városunkban. Adományukat pénteken Barcza Attila a Fidesz soproni …
Egymillió egyszázezer forinttal támogatja az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítványt a GYSEV Zrt. A vasúttársaság vállalati partnereinek jelképes karácsonyi ajándékot vásárolt idén, az így fennmaradó …
2016. november 28-án megtartott ülésén a Soproni Helyi Közösség Helyi Akció Csoportjának (Közösségi szinten irányított városi helyi fejlesztések megvalósítására irányuló helyi akciócsoport) tagjai megfogalmazták, hogy …
Biztos, hogy benned is megfordult már az a gondolat, hogy vajon a soproni fizetős zónákban, hogy lehetne ingyen parkolni úgy, hogy ne kelljen esetlegesen büntetést …
Az idei évre vonatkozóan mintegy 150 ezer lakáspiaci tranzakciót várnak, amely megegyezik a 2008-as év forgalmával. Az előrejelzések szerint ez a szám jövőre tovább nőhet, …
A TELEKOM VOLT FESZTIVÁL 2017 szervezői bejelentették a jubileumi 25. Telekom VOLT Fesztivál első fellépőit, akik csatlakoznak az ugye már bejelentett Linkin Park mellé egy …
Varázslatos élményben volt része mindazoknak, akik december 10-én este ellátogattak a NYME Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának aulájába. A „Fidelissima” Alapítvány és a Fidelissima Vegyeskar által …
A zöld-sárga vasúttársaság idén újított távolsági forgalomba szánt kocsikkal, így a Budapest-Keleti pályaudvarra közlekedő InterCity-k immáron végig 160 km/h-s sebességgel tudnak közlekedni, ezáltal a menetidő is csökkent, …
Jó hangulatú szezonzáró banketten vettek részt a megyei III. osztályú Balfi SE. vezetői és játékosai, akik mint listavezetők térhettek téli pihenőre. …
A Lackner Kristóf utcai helyi járatos autóbuszmegállóban kettő, stratégiailag fontos bástyát vesztettünk az utastájékoztatás illetve jegy/bérletvásárlás szempontjából, remélhetőleg csak átmenetileg. Az utastájékoztató és menetrendeket feltüntető …
Copyright © 2026 | cyberpress.hu | RSS