M85: átléphetné máshol az országhatárt a gyorsforgalmi?
Ha még nem tette meg, olvassa el korábbi írásunkat. A kritikusok megfogalmazása szerint ködbe vész a régió jelenlegi legnagyobb beruházása, ám ennél jóval árnyaltabb a …
Ha még nem tette meg, olvassa el korábbi írásunkat. A kritikusok megfogalmazása szerint ködbe vész a régió jelenlegi legnagyobb beruházása, ám ennél jóval árnyaltabb a …
Bizony nem egyszerű a helyzet most a nagyvilágban és ez megnyilvánul a közösségi portálon is, hiszen számtalan vélemény kerül fel a üzenőfalakra. Mi most éppen …
Miközben egyik megdöbbenésből a másik esünk mi emberek a hazánkban is terjedő koronavírusfertőzések számának tekintetében – nem beszélve a szomszédos országok adatainak kiugróan magas számáról …
Úgy tűnik, sikerrel járnak az M85-ös gyorsforgalmi autóút és az osztrák A3-as autópálya közvetlen összeköttetését biztosító fejlesztés megfúrásával a civil aktivisták. Jegyzet a jelenségről. Körülbelül …
Egyre több soproni szolgáltató, kereskedő és vendéglátóegység dönt úgy, hogy a koronavírus járvány miatt átmenetileg szünetelteti illetve bezárja vállalkozását határozatlan időre. A legtöbb vállalkozó nem …
A Lővér Uszoda teljes újjáépítése alatt bizony a korábbi parkolóhelyeket is fel kellett számolni, így ez a parkolási rend megváltoztatását is magában foglalta. A Deákkúti …
Ebben az esztendőben is átadásra kerülnek Sopronban a Civil Díjak, amelyeket még Nyerges Ferenc – aki korábban hosszú évekig a Petőfi Színház és a Pro …
Abból kiindulva, hogy megvizsgáltuk milyen téren kíván fejleszteni a város önkormányzata a 2020. évi költségvetés szerint, szerettünk volna az év végi hideg zuhanyként érkezett döntéseket …
Nem csendesedik a méltányossági parkolóbérletek visszavonásának ügye a polgárság körében, amit talán az is alátámaszt, hogy most egy online petíciót indított egy magánszemély a rendelet …
Még február elején számoltunk be arról ( RÉSZLETESEN ITT! ), hogy egy sok éves méltányossági gyakorlatot szüntetett meg a Soproni Önkormányzat, amikor is egyik napról …
Copyright © 2026 | cyberpress.hu | RSS