A soproni szolgáltatók és vállalkozások felelősségteljes döntéseket hoznak!

Egyre több soproni szolgáltató, kereskedő és vendéglátóegység dönt úgy, hogy a koronavírus járvány miatt átmenetileg szünetelteti illetve bezárja vállalkozását határozatlan időre.

illusztráció / fotó: cyberpress.hu

A legtöbb vállalkozó nem csak az üzletének bejáratán hanem a közösségi oldalán is tájékoztatja erről a partnereit illetve vásárlóit, amely igazán hatékony “fegyvernek” minősül abban a tekintetben, hogy hova nem érdemes elindulnia azoknak, akik esetleg éppen a választott üzlet felé indulnának.  Véleményünk szerint ezek igazán felelősségteljes intézkedések a részükről, hiszen valljuk be, ebben a veszélyhelyzetben mi magunk tehetünk a legtöbbet azért, hogy megelőzzük az esetlegesen kialakulható nagyobb járványt városukban, amelynek elkerülésében nagyban hozzájárulnak ezek az önálló döntések is az ő részükről. 

Igazán példaértékűnek mondható ez az elhatározás a soproni vállalkozók részéről, hiszen ezeket a döntéseket úgy teszik meg, hogy Magyarországon még nincsenek érvényben olyan rendelkezések, mint a szomszédos Ausztriában, ahol jelentősen szigorították az üzletek nyitvatartását. Természetesen az alapvető élelmiszereket vagy éppen gyógyszereket árusító üzletek tulajdonosai nem hozhatnak ilyen döntéseket, hiszen ezzel kisebbfajta káoszt okoznának, azonban találkoztunk olyan kis élelmiszerüzlettel és gyógyszertárral is, ahol igyekeznek limitálni az üzletben egyszerre tartózkodó vásárlók létszámát, amely szintén dicséretes.

A vállalkozások szüneteltetése illetve átmeneti bezárása azért is nagy dolog, hiszen jelentős bevételtől esnek el így a tulajdonosok, azonban a közös felelősségvállalás jegyében ezért jár nekik a köszönet és tisztelet.