Egy nő 2016 októberében létrehozott egy munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó céget. Az ott foglalkoztatott személyek közül legalább kilencnek valótlan kereseti igazolásokat állított ki, melyeken keresztül hitelfelvételek történtek …
A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a 30 éves terhelt 2021 májusában közlekedett az M85-ös autóúton. Megelőzte a sértett által vezetett járművet, azonban túl hirtelen …
A Soproni Járási Ügyészség vádat emelt egy 46 éves férfival szemben, aki tizenegy helyen vállalt el különböző építési munkálatokat, majd a kivitelezéssel és az összesen …
A Soproni Járási Ügyészség indítványára három szerbiai férfi letartóztatását rendelte el a bíróság – adta hírül a a Győr-Moson Sopron Megyei Főügyészség sajtóközleménye. Egyikük 32 …
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 31 éves férfi ellen, aki 2020 szeptemberében – mivel élettársa szakítani akart vele -, fel akarta gyújtani közös …
A Győri Járási Ügyészség feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazott két fiatalkorú fiúval szemben, akik egy talált bankkártyával négy alkalommal összesen 40.000 forint értékben online fizetőeszközt vásároltak, …
Öt bűncselekmény, köztük több emberen elkövetett emberölés kísérlete a vád az előzetes kényszergyógykezelés alatt álló férfival szemben – írja a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség sajtóközleménye. A …
Egy női elkövető hívta fel az idős sértettet arra hivatkozással, hogy bankját elektronikus támadás érte, adja meg az adatait, hogy pénzét biztonságos helyre utalhassák. 4.500.000 …
A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség sajtóközleménye három ukrán férfiról szól, akik embercsempészet céljából jöttek Magyarországra. A vádlottakra szabadságvesztés és az országból való kitiltás várhat a vádhatóság …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.