
Itt mérnek májusban Sopronban és környékén / Trafi naptár
Sopronban is több helyen jellemző, hogy önkéntes autóversenyzők próbálják a Forma1 pilótáit utánozni, és ezzel veszélybe sodorják nem csak saját, de más emberek életét is. …
Sopronban is több helyen jellemző, hogy önkéntes autóversenyzők próbálják a Forma1 pilótáit utánozni, és ezzel veszélybe sodorják nem csak saját, de más emberek életét is. …
A két fiatalt a Sopronban szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök fogták el. A Soproni Rendőrkapitányság lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy 19 …
Megújult a Soproni Polgári Lövész Egyesület Új nevet, elnökséget és elnököt is választott tisztújító közgyűlésén a Soproni Polgári Lövész Egyesület. A célok között szerepel a …
A Magyar utcai MSZP pártházban tartott sajtótájékoztatón sok dologra kitért a volt pártelnök, többek közt arra is, hogy a szocialista párt kiáll az mellett, hogy …
Rövid műsorral és virággal köszöntötték Anyák Napja alkalmából a Soproni Gyógyközpont szülészeti osztályán fekvő édesanyákat. Idén 18 kismama szült a jeles nap környékén Sopronban, akiket …
Sopron MJV Közgyűlése úgy határozott, hogy csatlakozik Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöknek a kezdeményezéséhez és a kárpátaljai Csongor település támogatására 5 millió forint támogatást biztosít. A …
Egy olyan embert szeretnék bemutatni nektek, akinek fényképeivel sok helyen találkozhattok, főként a Kisalföld napilapban illetve a lap online oldalán, de mint az MTI külsős …
Már nem egészen 2 hónap és újra VOLT fesztivál! Ennek apropójaként az OzoneNetwork TV egyik adását hoztuk el nektek. Igen, bizony, ez egy régebbi videó, …
A cyberpress.hu munkatársai nevében, ezzel a kis videóval köszöntjük az Édesanyákat! Itt pedig egy érdekesség:
Terveink szerint időnként képriportban számolunk be a Várkerület felújítási munkálatairól. Most a második sorozatot hoztuk el nektek, fogadjátok sok szeretettel! A “NEM HÁBORÚS ÖVEZET” …
Copyright © 2025 | cyberpress.hu | RSS