
Itt mérnek augusztusban Sopronban és környékén / Trafi naptár
Sopronban is több helyen jellemző, hogy önkéntes autóversenyzők próbálják a Forma1 pilótáit utánozni, és ezzel veszélybe sodorják nem csak saját, de más emberek életét is. …
Sopronban is több helyen jellemző, hogy önkéntes autóversenyzők próbálják a Forma1 pilótáit utánozni, és ezzel veszélybe sodorják nem csak saját, de más emberek életét is. …
Az orosz rendőrség bizony kihasználja a modern technika vívmányait és úgy döntött elég volt a bokrokban bujkálásból, a rejtett felvételekből és az utólagos számlázgatásokból. Rettegjenek …
A Budapestre tervezett mecset gyakorlatilag úgy nézne ki, ahogyan a Szinán pasa által tervezett isztambuli Szulejmán-mecset. Ha felépülne ez lenne az első magyarországi nagymecset, ami …
Megkezdődnek a forgalomcsillapító szigetek építési munkálatai, emiatt több ütemben kell korlátozásokra, lezárásokra számítani. Elsőként augusztus elejétől az Ötvös utca és a Torna utca közötti szakaszon …
Nyolc játékossal kötött kedden szerződést a Soproni VSE NB II-es labdarúgócsapata. A futballisták mindegyike a Szombathelyi Switelsky Haladás játékosa, a soproni klub egyéves kölcsönszerződést kötött …
Szeretnénk egy kicsit segíteni azoknak az autósoknak, akik gyakran közlekednek Ausztriában, de persze azoknak is jó lehet ez a kis összefoglaló, akik csak alkalmanként koptatják …
Nem is olyan régen, és nem is egy távoli galaxisban, hanem kis hazánkban, egy nagy állami propagandának köszönhetően sulykolták az emberekbe, hogy a tej fogyasztása …
Összesen 49 zenei tartalom és jogkezelő cég vagy ügynökség található azon a listán, amit a YouTube ajánl partnerként a zenészek, előadók számára – köztük egyedüli …
Az idei Széchenyi vágtán nem csak az erős mezőny volt az ellenfél, hanem az időjárás is próbára tette a lovak és a lovasok kitartását. Először …
A Várkerület felújítással összefüggésben az Ógabona téren a két irányú forgalom kialakítása megtörtént, ezért július 27-től (hétfő) az Ógabona tér irányába fognak közlekedni a korábban …
Copyright © 2025 | cyberpress.hu | RSS