Délután a gyerekeket, este az idősebbeket várták a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Gyűjteményéből nyílt kiállításhoz kapcsolódó, rendhagyó programokra a Liszt-központba. Tárlatvezetésen, játszóházban, jelmezbemutatón, piramisépítésben is részt …
A Soproni Rendőrkapitányság – a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények felderítése érdekében – 2016. február 6-án 22 óra és 2016. február 7-én 4 óra között fokozott közlekedési …
A mai modern világban, ahol a kereskedelem és a turisztikai látványosságok illetve szolgáltatások a gazdaság egyik fő alappillérei bizony érdemes olyan beruházásba fogni, ami egyedivé …
Rendkívüli közgyűlést tartott pénteken önkormányzatunk képviselő-testülete, ahol az egyik napirendi pont a migrációval illetve a migrációs kvótával foglalkozott. A kormányzó pártok soproni képviselői ( FIDESZ, …
A Soproni Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást K. P. 43 éves debreceni, P. A. 54 éves nagylózsi lakosok és 17 éves …
Ünnepélyesen átadásra került sor a felújított Kőszegi úti sportcsarnok épületében, a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) és Sopron város vezetőségének és sportéletének vezető tisztségviselői részévtelével. A fél év alatt lezajlott felújítás megközelítőleg …
Baleset történt még péntek délután a József Attila út és a Felsőbüki Nagy Pál utca kereszteződésében. Egy fiatal hölgy Honda típusú személygépkocsijával elgázolt egy kerékpáros …
Akadálymentesítési munkálatokat végzett a Sopron Holding Zrt. Sopronban két helyen is, hogy elősegítsék a gyalogosok, kerekesszékesek illetve a babakocsival közlekedők közlekedését. A Csatkai utca és …
Rendkívüli ülést tart ma (2016.02.05) tizennégy órától a soproni képviselő-testület. Az első napirendi pontban módosítják a Sopron Régió Turisztikai Központ Nonprofit Kft-vel megkötött együttműködési szerződést.A …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.