Sportcsarnokavató a Kőszegi úton

Ünnepélyesen átadásra került sor a felújított Kőszegi úti sportcsarnok épületében, a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) és Sopron város vezetőségének és sportéletének vezető tisztségviselői részévtelével. A fél év alatt lezajlott felújítás megközelítőleg 9 millió forint ráfordításával valósult meg.


A hivatalos rendezvényt követően a Turris SE Sopron Asztalitenisz Szakosztály, az Extraligában első csapat, az elmúlt években sorozatosan (egymást követően hatszor) a magyar bajnokságot megnyerő Celldömölk csapatát fogadta. A vendégek a Fazekas Péter, Lindner Ádám, Ecseki Nándor trióval vitézkednek a bajnokságban, akik mindannyian többszörös magyar bajnokok. A vendégek edzője pedig Klampár Tibor, az Aranycsapat tagja, kétszeres világbajnok.

Mint elhangzott, az országosan is egyedülálló kezdeményezés, Deák téri Általános Iskolában elindult asztalitenisz suli is igen népszerű a kisgyermekek körében. A megújult környezetben zajló ünnepségre sok érdeklődő ellátogatott, szülők, gyermekek kísérték figyelemmel az eseményt.


cyberpress.hu – Fotó: Koszorú Mihály