A Pócsi utca nem piac
Fotó: Cyberdriver A szemetelőknek pedig az előző nap képét küldjük.
Fotó: Cyberdriver A szemetelőknek pedig az előző nap képét küldjük.
Sopron továbbra is az ország legkedveltebb utazási célpontjainak egyike, annak ellenére is, hogy az elmúlt évek során jelentős lezárásokkal járó, nagy volumenű beruházások nehezítették a …
Folyamatban az egykori West üzletház bontása, ami egy decemberi önkormányzati döntésnek köszönhető. Ez az építmény, ami valljuk be már akkor sem volt egy építészetileg látványos …
Szerkesztőségünk gyors reagálású, éber szurikáta jellemű KRESZ tábla figyelő szakosztálya egy újabb táblát észlelt Sopronban. A mostanában kihelyezett tábla sebességkorlátozó jelentéssel bír, értékét méghozzá 30 …
A huszonévesek több mint fele, a harmincasoknak pedig majdnem egyharmada élvezi még a „mamahotel” vendégszeretetét, azaz lakik együtt a szüleivel – derül ki a Fundamenta …
Hatalmas siker, hiszen ismét egy magyar film büszkélkedhet Oscar-díjjal mégpedig Deák Kristóf Mindenki című alkotása. A történet szerint 1991-et írunk és a 10 éves kis …
Hétfőn délután szépen megtelt a városháza nagyterme, ahol a közeljövőben megvalósuló projektek terveit mutatták be a Városfejlesztési Tanács ülésén, ahol munkatársunk is részt vett mint …
A Lenovo (HKSE: 992) (ADR: LNVGY) a mai napon eszközök és szolgáltatások komplex rendszeréből álló ökoszisztémát jelentett be, melynek célja megnyitni a mobilitási törekvések új …
A Vas Gereben utcához ért a nagy átmérőjű vízvezeték építése és megkezdődött a kis átmérőjű vízvezeték fektetése is, ami a Toldi Ferenc utcától a Vas …
Piacon az ikon, minden strapabíró mobilos mém ősatyja, a 126 millió legyártott példányt megélt 3310-es utódja. Noha már tíz éve úszkálunk az érintőképernyők világában és hagyományos …
Copyright © 2026 | cyberpress.hu | RSS