Olvasónk, akit most Tamásnak hívnak, keresett meg minket levelével, melyben a helyi menetrendi autóbusz-közlekedéssel kapcsolatban íródott. Elmondása alapján az elmúlt hónapok során folyamatossá vált a …
Több mint száz végzős hallgató valéta-ünnepségét tartották városunkban, amelynek a látványos része, a hagyományos szalamander – fáklyás vonulás szombaton késő délután vette kezdetét. Az évszázados …
Szöllősi Tamás, az EGYÜTT soproni politikusa reagált a Fidesz-KDNP helyi sajtótájékoztatójára, ami a nemzeti konzultációról szólt. Szöllősi Tamás (EGYÜTT): Állítsuk meg Brüsszelt? Brüsszel nem törekszik …
Jakál Adrienn, a Párbeszéd soproni szervezetének elnöke sajtóközleményt juttatott el szerkesztőségünknek, reagálva a pénteki Fidesz-KDNP nemzeti konzultációs sajtótájékoztatójára. Jakál Adrienn : Konzultálunk! Konzultálunk plakátokon, …
Péntek délután kettő óra körül a Pócsi utca felől a Kőfaragó tér irányába haladt egy Suzuki személyautó a Magyar utcában, ahol a kijelölt gyalogos-átkelőhely előtt nem tartott …
A Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban – két helyszínen, az emeleti kiállítóterében és a Munkácsy-teremében – nyílt meg a II. Bonsai és Suiseki kiállítás, …
Figyelemfelhívó táblák kerültek ki a tómalmi városrészben az áprilisban történt „famészárlás” ügyével kapcsolatban. Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk valaki vagy valakik 36 darab oszloptölgy és 15 …
Sopron belterületén, a Kőszegi úton a Csengery utca irányából a Magyar utca irányába közlekedett egy mikrobusz vezetője 2017. május 11-én 5 óra 22 perckor. A …
Gépláncos vágányszabályozás, illetve a pályán kívüli műtárgy átépítése miatt a GYSEV Zrt. teljes szélességében lezárja az alábbi két vasúti útátjárót: – A Petőháza – …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.