Mindkét járatban lezárult a szerkezetépítés az M85 soproni alagútjában

Fotó: cyberpress.hu

A magyarepitok.hu számolt be az M85-ös autóút alagút építéséről, egyre közelebb véghajrához a munka. Értesülésük szerint a déli és az északi járatban egyaránt lezárultak a soproni alagút szerkezeti munkálatai, az előrehaladottabb oldalon már a CKT-alapréteg és az elválasztó aszfaltréteg is elkészült. A déli járatban így márciusban kezdődhet a pályaszerkezetet befejező bazaltbeton terítése, azután pedig már a forgalomtechnikai elemek befejezése lesz soron.

Emlékeztetnek, az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában dolgozó SDD Konzorcium megbízása a 780 méteres alagútpár mellett a Fertőrákos csomópont és a soproni országhatár közötti 4,2 kilométeres négysávos út és kétsávos körforgalom kivitelezését is tartalmazza, a Sopron-nyugat csomópontba kapcsolódó 8647-es északnyugati soproni elkerülő úttal együtt.

Az északnyugati elkerülő út az Ágfalvi úthoz került bekötésre, hatalmas tehermentesítő szerepe lesz a város tehermentesítésében. Ennek átadását ígérik legkorábbra, már idén tavasszal birtokba vehetik a közlekedők.

Fotó: cyberpress.hu

Részletek műszaki, szakmai információkkal és látványos képgalériával a magyarepitok.hu portálon találkozhat.

Fotó: cyberpress.hu

Korábbi cikkek M85 témában itt érhetők el.