Lázár János szerint soproni ülésén értesült a kormány a kegyelmi botrányról

Lázár János az Építési és Közlekedési Minisztérium minisztere február 29-én csütörtökön tartott sajtótájékoztatót az új közösségi közlekedési tarifákkal kapcsolatban, mely kapcsán több más témában is kérdezték az újságírók.

Ahogyan a közlekedési miniszter is kitért rá, a márciustól életbe lépő tarifareformnál kétségkívül drámaibb ügy zaklatta fel az országot a közelmúltban. A kegyelmi ügy kapcsán többen is kíváncsiak voltak arra, hogy a kormány tagjai a botrányt megelőzően tudtak-e a döntésről. Lázár János szerint ha a kormány tárgyalta volna a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének kegyelmi kérdést, biztosan nem született volna meg a döntés. Molnár Kristóf a 444.hu szerkesztője is a kegyelmi üggyel kapcsolatban tett fel kérdést a miniszternek, aki cáfolta, hogy informálisan is tudtak volna a kegyelmi kérdésről.

Elárulta, Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány tagjai Sopronbánfalván szembesültek az üggyel, 2-3 nappal azután, hogy az ügy kirobbant. Hozzátette, ott ült Orbán Viktor mellette, és pontosan látta, milyen reakciókat váltott ki a kormánytagokból az eset.

Senki nem tudott a kormány tagjai közül az ügyről, ha tudtak volna, ez az eset nem született volna meg – zárta le a miniszter.

Varga Judit igazságügyi miniszteren kívül – tesszük hozzá – aki a jogszabályi felépítés szerint felterjesztője, technikailag ellenjegyzője a két vezető kormánypárti politikus bukását eredményező, közfelháborodást kiváltó döntésnek.

Lázár János részéről elhangzott, amikor a Novák Katalin által hozott kegyelmi döntésről értesült, három érzés alakult ki benne. Megrendült, hogy az egyik gyermek öngyilkos lett és az igazgatónak több tucat, adott esetben száz áldozata lehet. Másodsorban bánatot érez, hogy egyáltalán megtörténhetett a kegyelmi ügy, harmadrészt dühös, mert nem történt kellő megtorlás a bíróság részéről.

Nekem az a véleményem, hogy Vásárhelyi Jánosnak és az összes pedofilnak a börtönben kellene megrohadnia – szögezte le, megemlítve, ő azon kevesek közé tartozik, akik a halálbüntetés pártján állnak.

 

Nyitókép: a karmelita kolostor lépcsője / cyberpress.hu archívum