Rengetegen használnak Sopronban alternatív közlekedési módokat a mindennapokban, a kerékpárok mellett egyre többen választják az elektromos rollereket is. A mikromobilitási szolgáltatónak is bejött a soproni működés, a néhány hónapja elérhető közösségi e-roller rendszer népszerű, de sok a kritika is, főleg a közlekedési morál és a parkolás terén.
Sopronban nem lehetnek úton, útfélen elhagyott elektromos rollerek, csak a kijelölt gyűjtő ponton engedi leállítani azokat a rendszer. Ennek ellenére sokak szerint ez sem elég rendezett megoldás.
Meglehetősen népszerű Sopronban a Lime e-roller rendszere, melyet konkrét számok is alátámasztanak. A kétszázötven darab rollerel összesen húszezer utat tettek meg egy hónap alatt a helyiek és a turisták, összesen közel negyvenezer kilométert tettek meg a soproni flaszteren – derült ki az üzemeltetés első havi kimutatásából.
A cyberpress.hu tavaly, 2022 szeptemberben kérdezte meg olvasóit arról, hogy szívesen látnák-e Sopronban a bérelhető elektromos rollereket. Akkor a négyszáz válaszadó 2/3-a látta jónak a kölcsönzőrendszer bevezetését, de nem kellett sokat várni a tényleges megvalósításig. Idén április végén elárasztották a várost a Lime közlekedési eszközei, számtalan kijelölt ponton lehet – néha szó szerint is – beléjük botolni.
Azóta is slágertéma a közösségi médiában a rollerek helyzete, noha az általános közlekedési kultúra hiánya valamint a társadalmi együttélés írott és íratlan szabályainak áthágása nem közlekedési eszköz specifikus.
Nem nehéz feltételezni, hogy aki ma rollerrel átmegy a piroson, az valószínűleg holnap autóval fog a záróvonalon megfordulni. Hova tovább, ha a rollert felborítja, akkor valószínűleg a kutyaürüléket sem szedi össze sétáltatás közben.
Azonban az e-rollerezést a KRESZ hiányosságaink ellenére kifejezetten szabályozott körülmények között lehet űzni. Az applikációban elindított bérlés percdíja addig ketyeg, amíg a felhasználó a kijelölt parkolóhelyre le nem állítja az eszközt. Ezt a helymeghatározással figyelik, így nincs mód a kijátszására. A forgalmasabb, gyalogosok által is használt felületeken, így a a Várkerület, a Deák tér, a Paprét és az Erzsébet-kert esetében automatikusan korlátozzák a roller maximális sebességét, a többi parkba pedig be sem hajthat a jármű vezetője. Ha ilyet érzékel a rendszer, az elektromos rásegítés leáll, befékezi a kerekeket, de a percdíjat továbbra is számlázzák. Tiltott zónák és lassított övezetek is szabályozzák az elektromos bérrollerezést Sopronban címmel írtunk erről részletesen korábbi bejegyzésünkben.
A 90 parkolási pontot az applikáció is jelöli, de még otthonról is elérhető, ha az útnak indulás előtt szeretnénk tervezni. Egy újabb könnyebbség is segíti a tájékozódást, a GYSEV saját területein nemrégiben táblákat helyezett ki a parkolási pontok jobb beazonosítása érdekében.
A szolgáltató és a GYSEV, mint logisztikai partner is figyel a felhasználók és a lakosság visszajelzéseire, így az újabb gyűjtőpontok kijelölésére érkező igényeket is befogadják, és a tapasztalatok alapján folyamatosak a fejlesztések és finomhangolások.