Nehezményezték a lakótelepi játszótér állapotát, a nyilvánosság erejével kijavították

Újra lehet hintázni a József Attila lakótelepi játszón / Fotó: cyberpress.hu

Még olvasónk hívta fel a figyelmet a József Attila lakótelepen élő családosok problémájára, mely ügy mellett Simon Zoltán ellenzéki önkormányzati képviselő is kiállt.

Az árnyas fás, zöld környezetben lévő játszótér első ránézésre egy korszerű létesítménynek tűnik, nem véletlenül, hiszen néhány éve került felújításra, akkor még a környék önkormányzati képviselőjeként lobbizta ki a korszerű játszóeszközöket dr. Farkas Ciprián. Időközben a fa hintaállvány olyan mértékben elhasználódott, hogy a lakossági beszámolók szerint balesetveszélyessé vált, ezért került sor az elszállítására is. Az elkorhadt lábú hinta helyét körbeszalagozták, közel két hónapot kellett rá várni, míg pótolták a játszóalkalmatosságot.

Jó hír, hogy július végére újra használhatóvá tették a gyermekek számára a hintát.

Súlyosabb gondot okoztak azok a betonszegélyek, melyek töredezett darabokban, a talajból kifordulva teremtettek balesetveszélyes helyzetet. Miután Simon Zoltán önkormányzati képviselő a lakossági panaszokra felhívta a figyelmet közösségi oldalán, július végére ezt a sérelmezett állapotot is megszüntették az illetékesek. Kiszedték a sérülést okozó betonszegélyeket, és a sétányokra új kavicsréteget terítettek le.

A városatya Facebook-oldalán a sikert azzal a kérdéssel kommentálta, vajon miért kellett eddig várni minderre?

Hozzátette: “remélem, hozzá tudtam járulni ahhoz, hogy a családok legféltettebb kincsei most már biztonságosabban tudnak játszani a téren!”

A játszótér esztétikus oldala, innen szép és korszerű a létesítmény / Fotó: cyberpress.hu