Így fogunk átmenni Ausztria felől érkezve a Bécsi-dombi alagúton (videó)

Fotó: cyberpress.hu

Az elkövetkező hetekben jelentősebb forgalmi rend változás lesz érvényben Sopron és az országhatár között. Az Ausztria felé közlekedők a 84-es főúton haladhatnak, a város irányába érkezőket az M85-ös útra terelik rá. (Tájékoztatás itt)

Látványos szakaszába ért az M85-ös autóút utolsó ütemének megvalósítása, a kétsávos körforgalom (végcsomópont) érintésével már egy kis szakaszon használhatóvá tették a gyorsforgalmi bal útpályáját. Az időleges visszakötés a Bécsi-dombi alagút előtt vezet el, így már tényleg nagyon közel kerültünk a végleges befejezéshez.

A közlekedők november 10-től kerültek erre az új aszfaltcsíkra, ám mivel ez nem a nap első felében történt meg, így tudósítónk csak az esti órákban tudta megörökíteni a megváltozott forgalmi rendet. Hallgattunk a kritikus szavakra, mutatjuk a szakasz nappali körülmények között is.

Már csak azért is megéri az ismétlés, hiszen az M85-ös autóút és a 84-es főút közös csomópontja, a kétsávos körforgalom lesz Sopron új városkapuja. A korábban meghirdetett lakossági ötletpályázat nyomán Soproni Somlai Attila alkotása kerül majd a csomópont közepére. Továbbá a Sopron-Nyugat csomóponton lehajtva, az északnyugati elkerülő úton közlekedve a Nyugati major már elérhető, noha az Ágfalvi út (Somfalvi út, Öntöde utca) felé még munkaterület van, oda behajtani tilos.

Fotó: cyberpress.hu

A 8647-es északnyugati elkerülő csak a rövid szakaszon lett megnyitva:

Fotó: cyberpress.hu

Innentől már forgalom elől elzárt terület:

Fotó: cyberpress.hu