Az Ágfalvi út teljes forgalomkorlátozása várhatóan 2023 október végén szűnik meg

fotó: cyberpress.hu

Javában zajlik Sopronban az északnyugati elkerülő út kivitelezése, amelynek egyik csomópontja az Ágfalvi útra tervezett körforgalom lesz. Az előzetes elképzelések szerint ennek a csomópontnak a tervezett befejezése szeptember eleje lett volna, azonban tapasztalható, hogy ezt az időpontot nem sikerült tartani, és bizony sok közlekedőnek okoz bosszúságot az a kialakult helyzet, hogy az érintett szakaszon jelzőlápával irányított félpályás forgalmi rend van érvényben.

Ez elsősorban a reggeli csúcsidőben, illetve kora délután tapasztalható, amit az időként kialakuló jelentős torlódás is alátámaszt. Több olvasói levelet is kaptunk arra vonatkozólag, hogy vajon meddig tart még ez az állapot, így az SDD Konzorciumhoz fordultunk információért, akik készséggel válaszoltak a kérdésünkre, amelyből kiderült, hogy a szakasz teljes forgalomkorlátozásának megszüntetése várhatóan(!) október végén kerül feloldásra.

Arra vonatkozólag is kaptunk némi támpontot, hogy mi az oka a kivitelezés “csúszásának”, amit mutatunk is olvasóinknak: 

Az előre nem látható műszaki problémák, altalaj összetétel, a meglévő közmű állapotok és azok kiváltásának szükségessége a kivitelezőt arra kényszerítették, hogy az előre tervezett ütemtervhez képest ugyan lassabb haladással, de a teljes befejezési határidőhöz képest még mindig kedvezőbb átadási határidővel tervezzen. Jelenleg az Ágfalvi út teljes forgalomkorlátozását 2023. október végére látjuk feloldhatónak.

Tisztelettel,
SDD Konzorcium

fotó: cyberpress.hu
fotó: cyberpress.hu
fotó: cyberpress.hu
fotó: cyberpress.hu
fotó: cyberpress.hu / olvasó