Zavartalanul haladhat a forgalom a megújult Csengery utcában

Fotó: Juhász Adrienn Facebook-oldala

Már csak kisebb munkák maradtak vissza a városba bevezető 450 méteren felújított szakaszon.

Fotó: cyberpress.hu / archívum

Az augusztus 24-i, hétfői műszaki átadáson Barcza Attila országgyűlési és Juhász Adrienn önkormányzati képviselők is részt vettek. Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, a 168 millió forintból megvalósult beruházás során a burkolat teljes rekonstrukcióján túl a kiemelt szegélyek, autóbusz megállóhelyek és a forgalomtechnikai jelzések is megújultak.

Forrás: Juhász Adrienn Facebook-oldala

A Kőszegi út és a vasúti felüljáró közötti szakaszra tervezett két hónap helyett csak hat hétig kellett forgalomeltereléssel számolni, így a képviselők köszönetüket fejezték ki a szakembereknek, akik a tervezett határidő előtt befejezték a munkálatokat. Megköszönték továbbá a lakosság türelmét is, hiszen egy jelentős forgalmat lebonyolító útról van szó!