Tovább oszlatjuk a ködöt: részletek a soproni kórház környezetének parkolási rendjéről

Az elmúlt hetekben sokakban felmerült a kérdés, vajon miért kellett új szabályt alkotni az eddigiek helyett. Vissza a forrásokhoz, avagy megnéztük milyen konkrétumok derültek ki az előterjesztés formalitását nyújtó jogi szövegkörnyezeten kívül a képviselők elé benyújtott rendelet módosítás kapcsán.

Illusztráció: cybepress.hu archívum

A Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata bizottsági szinten és a közgyűlés előtt is tárgyalta az ügyet. Elhangzott ellenvetés és érdemi indok is az önkormányzati képviselők különböző fórumain, ezek közül merítünk, hogy a közvélemény is tisztán láthassa azokat a részleteket, amik eddig nem kerültek felszínre a parkolási rendelet módosítása kapcsán.

Röviden: A városi közgyűlés 2019. december 19-i rendes ülése keretében elfogadta a Előterjesztés a fizető parkolás rendjéről szóló 11/2010. (VI. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló előterjesztést, Több közt, IV. Zónába foglalva fizető parkoló rend került bevezetésre a Győri út (Semmelweis utca – Lóki sor között), Lóki sor (Győri út – Szív utca között), Szív utca, Kuruc körút 43-63 sz. közötti szakasz, Kuruc körút (Szív utca – Fraknói utca között), Fraknói utca, Semmelweis utca, Pulyai utca, Kórház utca, Csávai utca, Gyiróti utca tekintetében. A parkolójegy óránkénti díja bruttó 160 forint. Aki állandó lakcímmel rendelkezik a zónán belül, és saját ingatlanán a gépjárművet az épület adottságai miatt elhelyezni nem tudja, parkoló bérletet válthat. Az előterjesztés szerint azért vált indokolttá az új parkolási zóna kialakítása a Soproni Erzsébet Oktató Kórház környezetében, hogy megoldják a jelenlegi parkolási problémákat.

E kapcsán az előterjesztő egy módosítási javaslattal élt, miszerint a jogszabályváltozás életbe lépése a többi ponttal szemben ne január első napja, hanem március 1-e legyen. Módosító javaslattal élt még Jakál Adrienn (Párbeszéd) is, aki szerette volna elérni, hogy a Szent Mihály temetőnél bevállt módszerhez hasonlóan csak a 61. perctől váljon fizetőssé a zóna, valamint Supka-Kovácsné Holzhofer Tünde (Momentum-Jobbik-MSZP-DK-LMP-Mindenki Magyarországa) zóna bérlettel és kizárólagos használattal is gyarapította volna a bevételeket, megfejelve két óra ingyenes parkolással. A kórházzal jogviszonnyal álló munkavállalóinak éves, négyezer forintos bérletet váltási lehetőséget adott volna. Nehezményezte a harmadik autóra bevezetendő kedvezményt, valamint meglátása szerint a zóna bevezetése megnehezíti a kórház dolgozóinak és betegeinek közlekedését, továbbá előadása szerint további belső parkolók nem alakíthatók ki.

A soproni kórház madártávlatból – Fotó: Pölz Róbert / archívum

A Jogi és Ügyrendi Bizottság december 16-i ülésén Mágel Ágost (Fidesz) kérdést is intéz arról, hogy miért jelent problémát a harmadik autó kedvezménye. Erre a képviselő asszony válasza az, hogy akinek van pénze harmadik autóra, az meg tudja engedi magának a bérletet. A bizottság egyik ügyvéd kültagja egyénként rávilágít a képviselő asszony módosító indítványának hibájára is, mely jogilag aggályos. Mágel a képviselő-testületi többség álláspontját hangsúlyozza, miszerint nem szeretnék kirekeszteni azok az embereket, akik ilyen kondícióban vennék igénybe a parkolást. Nem gondolja, hogy tömegekről lenne szó. Ellenben elárulta azt is, hogy újabb parkoló kialakításában gondolkoznak a kórház területén, amely tovább enyhíthet a parkolási gondokon. Ennek a belső parkoló megvalósítását a fizetőövezetbe sorolással egyidejűleg szeretnék megoldani, hiszen csak így van értelme – hangzik el.

Azt már a Városfejlesztési Bizottság ülésén teszi hozzá Mágel Ágost, hogy a rendeletmódosítás logikájához hozzátartozik az is, hogy nem csak az áremelkedést kell nézni, hanem azt is, hogy mennyire megnövekedett a gépkocsik száma a városban. Tehát az árképzés egyfajta szabályozó jelleggel bír. Megállapítható, hogy eddig sokan csak kihasználtak ezt a helyzetet, s választottak olyan fizetőövezet hatályába be nem vont parkolóhelyet, mint amilyenek a kórház környékén is voltak, s naphosszig foglalták a helyeket a valós felhasználók elől, akik így nagyobb nehézséggel tudtak csak parkolóhelyet találni. A fizetéshez szükséges automaták telepítése, a szükséges táblák kihelyezése miatt a szabályozás március elején lép érvénybe.