Szereted a Rallyt? Interjú Nedecki László autóversenyzővel

Az autósport szerelmeseinek hoztunk egy interjút ami Nedecki Lászlóval készült a 22. Miskolc Rally előtt. Egyrészt szeretjük a rallyt és talán nem vagyunk ezzel egyedül Sopronban, – bár futamok nálunk sajnos nincsenek – másrészt a Lada egy örök szerelem marad mindig és minden tiszteletünk azok előtt, akik ezekkel a gépekkel bizonyítanak a mezőnyben. Nedecki László és Kovács Géza a Lada VFTS – HBRK ASE csapat képviseletében évről-évre bizonyít a tuningolt Ladával.

rally nyitó
Nedecki László / fotó: hajoka.hu

– Pénteken a Felsőnyárád – Sajókaza szakaszon mentek négyszer. Ez alig hat kilométeres gyors, mire felmelegszik a gumi célba is értek. Mit lehet kihozni az első napból számotokra?

–  Esőben biztos, hogy csúszós lesz a pálya, ezért próbálunk egy kicsit óvatosabban (kilinccsel előre) közlekedni, első éles bevetésen lesz a “szekis” váltó ezt is szokni kell. Sajnos hosszú évek tapasztalata a helyi versenyeket mindig szuper rallyzzuk szeretnék végre megtörni az átkot. 

–  Szombatra maradt kilenc gyors, de legendásak ám. A Sáta – Sáta, a Garadna – Mályinka a tizennyolc – tizennyolc kilométerével, majd a Bükkszentlászló – Bükkszentkereszt vár rátok.
Miképpen tudtok gumizni, tankolni ezekre a gyorsokra?

–  Mindenképp olyan gumit gumit teszünk fel (Pirelli) ami hosszú gyorsaságikon nem fog a végére elmelegedni, mert ott lesz a döntő, a gyorsok végén. A tankolással nem lesz gond, hiszen lesz tankoló zóna.

Verseny közben / fotó: hajoka.hu

–  A három gyorsról van-e emléked a múltból?

–  Igen már mindegyikhez volt szerencsém viszonylag jó eredménnyel tudtuk teljesíteni.
Igazából a Sáta-Sáta az teljes mértékben hazai pálya, a Vadkutya Team bázis pontja ezen a szakaszon helyezkedik el.

–  Összeszokott páros vagyok Gézával, a verseny előtt ti is néztek külső-belső videókat esetleg a verseny előtt?

–  Nem jellemző munkánkból kifolyólag kevés a szabadidőnk, de azért esténkén egy sör mellett megbeszéljük a dolgokat.

–  Jó páran lesztek a kategóriátokban. Mi is a célotok ezen az ORB versenyen, hol is szeretnétek végezni?

 Szerencsére, hogy ilyen sokan vagyunk ebben a kategóriában, természetesen szeretnénk minél jobb helyezést elérni. Remélem a technikával nem lesz baj, és egy kicsit a szerencse mellénk szegődik.

A legendás Lada tombol a pályán / fotó: hajoka.hu

–  A 2016-os terveitekről beszélnél?

–  Ebben az évben biztos, hogy marad a VFTS, megkapta a megfelelő fejlesztéseket új futómű, szekis váltó, nagy fék, hogy melyik versenyen tudunk még rajthoz állni az sok mindentől függ. Közben a jövőt tervezgetve elkezdünk építeni egy R3 új autót.

Támogatóink segítségét köszönjük!

Fram-Corr Kft., Incorr-Metal Kft., Kék kereszt Kisállatklinika “Lódoki”, Tomi-dekor, Elek-dekor, Lonax, Gyöngyösi Gumiszervíz, Kazinc Gumi Bt. “Szaniszló Tibor”, Vadkutya család, Vadkutya Rally Team.

– Hajósi Miklós –
 A cyberpress.hu autósport  partnere a www.hajoka.hu

cyberpress.hu