Pártot alapítanak és indulnának a választásokon a nyugdíjasok

Január végén lép a nyilvánosság elé, s februárban kezd politikai pártként működni az Idős Demokraták Szövetsége (IDSZ) – tudta meg a 168 Óra. Az alapítók kifejezetten a nyugdíjasok érdekeit szeretnék képviselni, elsősorban olyan témákban, amelyek nem mélyítik a korosztály amúgy is erőteljes megosztottságát. Ilyen például a nyugdíj, az egészségügyi ellátás vagy az időskori diszkrimináció. Az IDSZ indulni akar a 2018-as országgyűlési választásokon, s egyelőre nem szeretne együttműködni semmilyen létező párttal.

 

kép idsz
illusztráció / forrás: internet

 

Az IDSZ – egyebek mellett – célul tűzi ki az alapnyugdíj megteremtését, mert az alapítók szerint muszáj lépni az időskori szegénység ellen.

Kabai Tibor már tárgyalt több nyugdíjas civil szervezettel, amelyek ügyek mentén hajlandóak az együttműködésre, s meg tudják mozdítani összességében több százezres bázisukat. Az biztos, hogy sem a jobb, sem a baloldal nem örül majd az új szereplőnek, hiszen szavazókat csábíthat el tőlük. – írja a 168 óra online kiadása.

 

Arról, hogy pontosan miképp szerveződik, s mit akar elérni az IDSZ illetve további  részleteket a 168 Óra csütörtöki számában lehet majd olvasni.

 

forrás: 168ora.hu

cyberpress.hu