Német érdemkeresztet kapott Sopron polgármestere dr. Fodor Tamás

A német-magyar kapcsolatokért hosszú évek óta tett érdemeinek elismeréseként a német szövetségi elnök a Németországi Szövetségi Köztársaság Érdemrendjének érdemkereszt szalaggal kitüntetését adományozta Dr. Fodor Tamásnak, Sopron polgármesterének. A kitüntetést 2016. július 28-án dr. Manfred Emmes követ adta át a Német Nagykövetségen.

fotó forrás: sopronmedia.hu

Dr. Fodor Tamás, 2006 óta Sopron város polgármestere, évek óta azon tevékenykedik, hogy ébren tartsa a „Páneurópai Piknik“ emlékét, amelyet kihasználva 1989. augusztus 19-én közel 700 NDK-polgárnak sikerült átjutnia a magyar-osztrák határon, hogy onnan tovább utazzon az NSZK-ba. Sopron város szülötteként Dr. Fodor Tamásnak személyes ügye is, hogy emlékezzünk erre az eseményre. 2009 óta az ő fővédnöksége alatt rendeznek évente megemlékezést, sőt az ő kezdeményezésére létesült egy emlékpark is a piknik helyszínén és szerveznek különböző programokat kifejezetten családok és fiatalok számára. Dr. Fodor Tamás vezetése alatt Sopron németek, magyarok és európaiak központi találkozóhelyévé vált – mondta köszöntőjében a követ, majd felidézte az 1989-es Páneurópai Piknik előzményeit és történetét, kiemelve, hogy Sopron ezért a német-magyar történelem egyik legdicsőbb fejezetének szimbóluma lett, hiszen itt kezdődött meg a vasfüggöny lebontása, letéve Németország és az addig megosztott Európa újraegyesítésének alapkövét.

fotó forrás: sopronmedia.hu

Dr. Fodor Tamás válaszbeszédében köszönetet mondott a Német Szövetségi Köztársaság Elnökének Jochaim Gauck úrnak, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság Érdemrendjének érdemkereszt szalaggal kitüntetésre érdemesnek,méltónak tartotta, majd így folytatta:

„Nagy öröm számomra, hogy a mai átadó ünnepségen a meghívott vendégek között köszönthetem dr. Gulyás Gergely urat a Magyar Országgyűlés alelnökét, Czukor József miniszterelnöki megbízott urat, a miniszterelnök úr megbízásából, dr. Molnár Ágnes asszonyt és Firtl Mátyás urat soproni országgyűlési képviselőinket, dr. Magas László urat a Páneurópai Piknik 89 Alapítvány elnökét, Kozma Imre atyát a Máltai Szeretetszolgálat elnökét, Hans Kaiser urat Türingia volt miniszterét, dr. Fodor László urat DUG képviseletében és végül kedves rokonaimat és családtagjaimat.”

“Sopron történelme során a római kortól a középkoron keresztül egészen a XX. század végéig mindig a nagyhatalmak ütköző zónájában helyezkedett el – folytatta dr. Fodor Tamás. – Ezért volt minden korban kiemelkedő jelentősége a város nemzetközi kapcsolatainak ápolása. A német kapcsolatoknak nagyon sok gyökere van a városban elég, ha csak a német ajkú lakosságra utalok, főleg az 1945-1946 előtti állapotra gondolva.

fotó forrás: sopronmedia.hu

A XX. század végén, a soproniakat a szabad világtól a kommunista diktatúra vasfüggönye választott el, egészen 1989-ig, melyet ma is a „csodák évének” nevezünk. A Páneurópai Piknik augusztus 19-én nem csak Sopron életét változtatta meg, hanem Németországra és Európára is visszafordíthatatlan hatást gyakorolt. Azt szoktam mondani, hogy Európa újra egyesítése itt Sopron mellett kezdődött. Felelős politikusként az a tény gyakorolta rám a legnagyobb hatást, hogy a „csodák évében” a megkezdett történelmi folyamat augusztus 19. után visszafordíthatatlanná vált. Az egyik legfontosabb feladatomnak azt tekintettem, hogy ezt a történelmi pillanatot, augusztus 19-ét mindenkihez el kell juttatni, és a hely szellemét méltó módon bemutatni, megőrizni. Így kapcsolódik össze a legújabb kori történelmünk egy szelete, a német polgárok életével, történelmével. Legújabb kori történelmi örökségünket 1989. augusztus 19.-e szellemét tovább ápoljuk közösen német barátainkkal és bemutatjuk a felnövekvő új generációknak, és reménykedünk egy megújulásra képes új Európában. Igen nagy megtiszteltetés eddigi munkámnak e rangos elismerése, mely természetesen nem csak nekem szól, hanem mindazoknak, akikkel együtt dolgoztunk Sopron városában a német – magyar kapcsolatok és általában a nemzetközi együttműködés területén.”

fotó forrás: sopronmedia.hu

Ezt követően a polgármester név szerint is megemlítette azoknak a német és magyar politikusoknak, közéleti személyiségeknek a nevét, akik hozzájárultak a német-magyar kapcsolatok fejlesztéséhez, eredményessé tételéhez.

 

forrás: sopronmedia.hu

cyberpress.hu