Munkásszállók építésre ad támogatást a Kormány

Munkásszálló illusztráció

Helyi önkormányzat, önkormányzati társulás, és az önkormányzat tulajdonában álló gazdasági társaság részére került kiírásra pályázat a központi munkaerőpiaci program keretében. A lehetőség munkásszállás építéséhez vagy munkásszállás céljából igénybe vehető ingatlan felújításához járul hozzá. Támogatás feltétele minimum 80 munkavállaló elszállásolására alkalmas munkásszállás kialakítása, május 15-ig nyújtható be az adatlap az illetékes kormányhivatalhoz.

Munkásszálló illusztráció

A munkaerő mobilitás elősegítése, ösztönzése érdekében a munkavállalók tartós elhelyezkedésére szolgáló szálláshelyek, vagyis a munkásszállók építése a központi cél, melyhez most partner önkormányzatokat keresnek országszerte, olvasható – több másik mellett – a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal honlapján.

A pályázat intenzitása nem 100%-os, a kiírás szerint a pályázó településnek a teljes beruházás 20%-át kell önerőben vállalnia, illetve az építendő munkásszállás terveivel rendelkeznie kell már, valamint két év alatt fel kell építeni a létesítményt. Vállalás még továbbá, hogy a szállás működtetése céljából legalább 4 fő álláskeresőt alkalmaz. 80 férőhelyesnél nagyobb munkásszállás kialakítása esetén 40 férőhelyenként plusz egy fő, de maximum összesen 10 fő álláskereső foglalkoztatása kötelező.

Illusztráció / Aranyhegyi látkép

Egy munkásszállási férőhely kalkulált költsége a kiírás szerint munkásszállás építése esetén maximum 3 730 000 Ft, munkásszállás céljából igénybe vehető ingatlan felújítása esetén maximum 2 670 000 Ft. A támogatás keretében nem számolható el többek közt földterület vásárlása. Tudnivaló még továbbá, hogy az üzembe helyezés időpontjától számított legalább 10 évig kell működtetni.

Bár Sopron népességét és általános közhangulatát mindannyian ismerjük, számos környező kistelepülés részére kínálhat ez a megoldás kedvező perspektívát, hiszen nem szétszórt apartmanokban, hanem egy koncentrált, kifejezetten erre a célra kialakított ingatlanban találnának maguknak helyet azok, akik az ország ezen részén találták meg szerencséjüket.

Illusztráció / Soproni belváros