Megtelt vasárnap a Liszt Terasz az AIDA musical ízelítőjén

A most készülő Aida című nagyszabású musical dalaiból kaphatnak ízelítőt azok, akik ellátogattak 2017.  május 21-én délután négy órakor a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ elé, hiszen a Liszt terasz programsorozat részeként egy bemutatóval kedveskedett a Soproni Petőfi Színház. A hangulatos és hatalmas érdeklődét kiváltó eseményen a két főszereplő Stéphanie Schlesser és Vastagh Tamás mellett ott volt többek közt Papp Attila, Molnár Anikó, Simon Andrea, Szlúka Brigitta is valamint a kórus és a tánckar egy része is. A délután házigazdája Savanyu Gergely volt. Elton John és Tim Rice Aida című musicaljének barlangszínházi bemutatója 2017. június 15-én lesz majd látható, de az előadás az azt követő  három napban még megtekinthető lesz, valamint ráadásként június 30-án és július 1-én is színpadra kerül.  A rendező Pataki András, a Soproni Petőfi Színház és Pro Kultúra Sopron igazgatója,  a koreográfus pedig Szakál Attila, aki a magyarországi ősbemutató társkoreográfusa is volt. A dalszövegeket Szomor György írta, aki szintén színpadra lép majd Füredi Nikolettával együtt. ( Tényleg csak zárójelben jegyezzük meg, de ha továbbra is ilyen színvonalas és remek rendezvények lesznek a Liszt Teraszon, nem kell nagy jövőt jósolni annak, hogy kicsi lesz ez a terület, bizony-bizony lassan lehet azon gondolkodni, hogy valami nagyobb helyszínre költözzön az esemény, hiszen roppant népszerűek ezek.)

 

fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt

 

 

cyberpress.hu