Közúti ellenőrzés: drog lapult a zsebekben

A Soproni Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást három helyi lakos és egy peresztegi lakos ellen az elmúlt napokban.

A járőrök 2018. január 17-én este Pinnyén állítottak meg egy személyautót közúti ellenőrzés céljából. A gépkocsiban hárman tartózkodtak és mindannyian feszülten viselkedtek és idegesen válaszoltak a rendőrök kérdéseire az intézkedés alatt, ezért az egyenruhások átvizsgálták a járművet és az utasok ruházatát. Az autóban és az egyik férfinál is zöld növényi törmeléket fedeztek fel, a soproni lakosok pedig elismerték, hogy kábítószert találtak náluk, amiből fogyasztottak is.

Fotó: illusztráció

A járőrök mindhárom férfit elfogták és előállították mintavétel céljából a rendőrkapitányságra, a növényi törmeléket pedig lefoglalták. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a soproni lakosokat, akik beismerték a bűncselekmény elkövetését.

A Fertődi Rendőrőrs beosztottjai 2018. január 21-én délután Fertőszéplakon állítottak meg egy személyautót közúti ellenőrzés céljából. A gépkocsiban tartózkodó férfi zavartan viselkedett, pupillái pedig tágak voltak, ezért az egyenruhások átvizsgálták a járművet és a ruházatát. A peresztegi lakos zsebében egy csomag kábítószergyanús zöld növényi törmeléket találtak, amit lefoglaltak.

A járőrök mintavétel céljából előállították a rendőrkapitányságra mind a négy férfit, akiket a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. Minden esetben beismerték a bűncselekmény elkövetését.

 

Nyitókép: police.hu archívum