Kigurult a magyar narancs a EP néppárti gyümölcskosarából

Fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu archívum

A Néppárt EP-csoportja szerdán megszavazta a frakció alapszabályát módosító tervezetet. Ez az intézkedés illetve  módosítás többek között azzal is jár, hogy lehetővé teszi a frakció számára  az egyéni tagság megszüntetése mellett azt is, hogy egy egész képviselői-csoport tagságát  is megszüntesse, például abban az esetben, ha az adott delegált képviselői-csoport  megsérti a pártcsalád alapszabályát. A módosítást a néppárti frakció 148 igen, 28 ellenszavazat és 4 tartózkodás mellett fogadta el, azonban helybenhagyta azt a kitételt, hogy a felfüggesztéshez vagy  a kizáráshoz  továbbra is kell a kétharmados többség támogatása. 

Itthon is régóta harcol a Fideszes kormányzat Brüsszellel és a saját Néppárti frakciójával is.

 

Többen úgy gondolják, hogy ez módosítás tulajdonképpen azért vált szükségszerűvé, mert ezzel azt akarta elérni a Néppárti tömörülés – ami egyébként mondhatni a legbefolyásosabb frakció jelenleg az EP-ben – hogy  ellehetetlenítse a FIDESZ brüsszeli csoportját, ergo ez egy Fideszre szabott alapszabály módosítás. Tény, hogy régóta húzódó nézetkülönbségek voltak a Néppárt illetve a FIDESZ között, de többnyire azért ezek mindig besimultak valahogy.  Persze ez utóbbi talán annak is köszönhető volt, hogy az európai politikában nagy rutinnal rendelkező Szájer József mindig ügyesen terelte közös vágányra a “robogó vonatokat” és mondhatni mindig sikerült a közös célállomás felé terelni az elképzeléseket. Mint az köztudott Szájer József már nincs, Deutch Tamás pedig már korábban felfüggesztésre került, a többi Fideszes képviselő pedig nem igazából nem képvisel olyan erőt, aki ezt a stafétát áttudta volna venni. Persze az is lehet, hogy nem is akarta a Fidesz már ez a közös frakciózást, hiszen több helyen is lehetett olvasni, hogy csalódást okoz a magyar párt számára az az irány, amin a Néppárt elindult.

Tény ami tény, a FIDESZ kommunikációja szerint ők az elfogadott alapszabály-módosítás miatt kiléptek a legnagyobb brüsszeli frakcióból. Persze felmerülhet az is az emberben, hogyha nem lépnek ki, akkor mi lett volna. Ha igaz az álláspont, hogy ezt a módosítást a Fideszre szabták, akkor valószínűleg úgyis felfüggesztés vagy pedig kizárás lett volna a vége, így valóban célszerűbb volt önként távozni, mint megvárni egy esetleges kínos kizárást. Jobb valahonnan önként távozni, mint esetleg kirúgottként elbaktatni.

A Néppárti tagság megszűnésének persze vannak hozadékai. Többek között az is, hogy kikerülhet így a Fidesz a legnagyobb, legtekintélyesebb,  legbefolyásosabb frakcióból, ami bizony elég nagy veszteség. Cserébe viszont választhat vagy akár alapíthat egy másik frakciót, illetve maradhat független csoport is, ami azzal is járhat hogy szabadabban politizálhat, hiszen nincs egy közös megfelelési kényszere. Persze ez némileg tekintélycsökkenéssel is jár, de hát valamit-valamiért ugye. Az jó kérdés persze, hogy nekünk állampolgároknak ez így most jó vagy éppen nem jó, de az biztos, hogy ez az egész politikai csatározás nem jött jókor, hiszen számtalan egyéb problémával állunk szembe.

Nagy kérdés tehát, hogy merre gurul majd tovább a Fideszes narancs a nagy európai gyümölcsösben, egyelőre csak gurul és gurul …