Dr. Brenner Koloman lett a Parlament alelnöke

Másodjára már megválasztotta parlamenti alelnöknek az Országgyűlés a jobbikos Brenner Kolomant. Mint ismeretes, a hét elején a Fidesz az elmúlt 30 éves szokásjogot is felrúgva (minden más kormánypárti és ellenzéki tisztségviselőt megszavazva) kizárólag legnagyobb politikai ellenfele, a Jobbik alelnökjelöltjét nem támogatta a parlamenti szavazáson. – számol be sajtóközleményében a Jobbik Magyarországért Mozgalom. 

A második szavazáson országgyűlési alelnökké választott néppárti politikus fontosnak tartja, hogy ebben a pozíciójában is megjeleníthesse a nemzeti egységet. Közölte, hazánkban az elmúlt harminc év folyamatai miatt – a demokratikus és jogállami berendezkedés formális megteremtése mellett – elmaradt a történelmi igazságtétel. A rendszerváltozás utáni évek a magyaroknak nem az elvárt jólétet és biztonságot hozták el, ezért az új parlamenti alelnöknek a legfontosabb célkitűzése ennek orvoslása. A frissen megválasztott alelnök soproni poncichter polgárként és felelős értelmiségiként azért lépett politikai pályára a néppárti Jobbikban, mert a Fidesz egypárti túlhatalmával szemben a demokratikus rend és a jogállam védelmét kiemelkedően fontosnak tartja.

Brenner Koloman a nemzetközi kapcsolatokban is hasznosíthatja eddigi tapasztalatát. A hazai német nemzetiséghez tartozó, egykori egyetemi vezető és kutató kiemelt feladatának tartja a határon túli magyarság, valamint az Európában őshonos nemzetiségek jogainak szélesítését és védelmét. – zárul a közlemény.

Dr. Brenner Komoman érdeklődésünkre elmondta, hogy nagy megtiszteltetés számára a parlament alelnöki posztjára való kinevezés , különösen mint olyan soproni poncichter polgárnak, aki konzervatív emberként hisz a parlamenti demokráciában, és a jog uralmában. Hozzátette; Kövér László kirekesztő szerepfelfogásával szemben, ő a nemzet újraegyesítésén fog dolgozni, ahogy az egy igazi néppárti politikustól elvárható.