Bemutatkozott Dr. Varga Norbert, független polgármesterjelölt

esküvőfotózás, esküvői fotók, kreatív esküvő, esküvői fotós, sopron, hochzeit fotograf, wedding photography, modern wedding style, destination wedding photographer, hungarian wedding photographer, canon, profotoglobal, trioplan100

Közelegnek az önkormányzati választások amit az is jelez, hogy egyre több információ kerül napvilágra a helyi indulókkal kapcsolatban.  A közelmúltban számoltunk be arról, hogy Sopronban is az együttműködés mellett döntöttek az ellenzékinek nevezett pártok – egy kivétellel –  és közös listán indulnak el a választóköri  megmérettetéseken, most azonban egy független polgármesterjelölt mutatkozott be a sajtó képviselőinek, akit nagy valószínűséggel az összefogás tagjai is támogatni fognak. Az eddigi egy bejelentett polgármester aspiránsnak Dr. Farkas Cipriánnak ( Fidesz-Kdnp ) első kihívója Dr. Varga Norbert, független jelölt. 

Mint azt Dr. Varga Norbert bemutatkozó sajtótájékoztatóján kiemelte: Vannak idők, helyzetek, amikor nem szabad megfutamodni! – majd hozzátette:  Ma Magyarországon olyan időket élünk, amikor kevesen vállalkoznak arra, hogy a mostani hatalom ellen bármilyen formában is fellépjenek. Különösen igaz ez egy megyei jogú város esetében. Vagyok olyan elszánt, hogy elinduljak az októberi önkormányzati választáson, a Fidesz jelöltjével szemben, szülővárosom érdekében!

Dr. Varga Norbert vagyok, 45 éves.

Sopronban születtem, ahogy feleségem és két gyermekem is. A hűség városában érettségiztem, majd történelemtanárként végeztem. Második diplomámat katolikus teológián szereztem, utána pedig politológusként diplomáztam az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. A Soproni Egyetem Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolájában doktoráltam.

Családommal Sopron kapujában élek, de mindennapjaim a városhoz kötnek, hiszen 2004 óta a Soproni Egyetem oktatójaként dolgozom. Számos tudományos és ismeretterjesztő írásom és előadásom érhető el nyomtatott formában és online térben egyaránt.

Aktív szervezője voltam a Polgári Köröknek és évekig vezettem a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének soproni szervezetét, de az országunkban és városunkban zajló események e szervezetekből való távozásomhoz vezettek.

Városunk az elmúlt években az országon belüli népvándorlás célpontja lett, ám erről a mostani városvezetés nem hajlandó tudomást venni. Világossá kell tenni, mekkora most Sopron lakossága, mert csak ennek ismeretében lehet a megfelelő lépéseket megtenni.

Egy Fideszes városvezetést ebben az állampárti rendszerben Budapestről irányítanak. Ezt az irányítást vissza kell venni!

Most független jelöltként szeretném bebizonyítani a Hűség Városa polgárainak, hogy Budapesttől függetlenül és a rejtett migrációt megállítva újra élhetővé lehet tenni ezt a csodálatos várost és el lehet indítani a 21. századi elvárások és a modernizáció útján!

ÉLHETŐ, OKOS, ZÖLD SOPRONT!

Pontokban (12+1)  foglaltam össze céljaimat, ezek magvalósításához kérem a támogatást!

  • Sopron legyen újra a soproniaké! Ne Budapestről irányítsák városunkat!
  • Állítsuk meg a rejtett migrációt!
  • Sopron (vár)megye legyen ismét önálló! Sopron legyen újra biztonságos és élhető város!
  • Sopron és környéke legyen „természetesen” zöld! A Fertő tavat ne a budapesti „NER milliomosok” privatizálják!
  • Free wifi, okos padok a közösségi terekre,digitalizált városközösség.
  • Modernkori feudalizmus, a korrupció és a „közéleti simónia” felszámolása!
  • Felnőtt és gyermek háziorvosi ellátás megoldása.
  • Közlekedjünk okosan! A közutak és az elkerülő utak befejezése, a közlekedés ésszerűsítése, tényleges kerékpárutak kiterjesztése.
  • Részesítsük előnyben a helyi vállalkozásokat!
  • Kommunális adó eltörlése, a hulladékgazdálkodás reformja.
  • Családbarát munkahelyek megteremtése; otthoni munkavégzés bevezetése a közszférában (Home Office), bérkiegészítés.
  • Legyünk polgár-, gyerek-, és kutyabarát város!
  • Lakhatási, szociális, egészségügyi problémák megoldása, bérlakás építési program.

 

 

A polgármesterjelölt weboldala IDE KATTINTVA érhető el! 

1 Trackback / Pingback

  1. A második polgármesterjelölt: Dr. Varga Norbert (független) – IkvaHír

Comments are closed.