Az ALDI, Auchan, Lidl, Penny Market, SPAR és Tesco együtt segít a rászoruló gyermekeken

Hat nagy áruházlánc – ALDI, Auchan, Lidl, Penny Market, SPAR és Tesco – összefogva egyenként 5 millió forintnyi élelmiszer-felajánlással segíti a halmozottan hátrányos helyzetű településeken élő rászoruló gyermekeket. A vállalatok áprilistól közel 10 ezer gyermek havi ellátását segítik élelmiszeradományukkal, amelyet az érintett önkormányzatok, valamint a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány juttat el a rászorulóknak.

Hegedűs Zsuzsa (középen), a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány kuratóriumi elnöke és az adományozók képviselői és önkéntesek

A halmozottan hátrányos településeken élő rászoruló gyermekekre Hegedűs Zsuzsa, a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány kuratóriumi elnöke hívta fel az áruházláncok figyelmét. A kuratóriumi elnök asszony szerint ma Magyarországon legalább tízezer, 0-3 éves kor közötti rászoruló gyermek él olyan településeken, ahol az önkormányzatok nem tudják fenntartani a bölcsődéket. A bölcsődék hiánya egyben azt is jelenti, hogy ezek a gyermekek elesnek a törvény által biztosított ingyenes étkezéstől. Hegedűs Zsuzsa megkeresésére a vállalatok azonnal, gondolkodás nélkül vállalták, hogy a helyzet hosszabb távú megoldásáig hozzájárulnak a gyermekek ellátásához.

A Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány arra kér mindenkit, segítsen a rászoruló kisgyerekek ellátásában SMS-ekkel a 13611-es adományvonalon.

Az ALDI, az Auchan, a Lidl, a Penny Market, a SPAR és a Tesco egyenlő részt vállaltak a gyermekek támogatásából. A partnerek áprilistól havonta, a rájuk eső gyermekek számának megfelelő mennyiségű élelmiszer-csomagot adnak át az önkormányzatoknak és a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítványnak. A csomagok tartalma – müzli, tej, búzadara, rizs, kukoricapehely – egyenként egy gyermek egy havi egészséges élelmiszerrel történő ellátásához járul hozzá.
A kuratóriumi elnök szerint az áruházankénti 5 millió forint értékű támogatása másfél hónapig képes hozzájárulni a gyermekek egészséges táplálkozásához. Ezért addig, amíg az érintett gyermekek étkeztetését önkormányzati szinten is rendezik, a Hegedűs Zsuzsa által életre hívott Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány arra kér mindenkit, segítsen a rászoruló kisgyerekek ellátásában SMS-ekkel a 13611-es adományvonalon.

Adományosztás

A MINDEN GYEREK LAKJON JÓL! kezdeményezés célja, hogy társadalmi összefogással biztosítsa az LHH-s kistérségekben élő hátrányos helyzetű kisgyerekek egészséges táplálkozását.

 

További információ: www.mindengyereklakjonjol.hu

cyberpress.hu