A soproni piac és környezetének felújítását kezdeményezi Dr. Farkas Ciprián polgármester

Illusztráció / cyberpress.hu archívum

Sopron megyei jogú város polgármestere június 16-án hozott határozatot a Modern Városok Program egyik programpontját illetően, s egyúttal levélben fordult a Miniszterelnökség Modern Városok és Falvak fejlesztésének Koordinációjáért Felelős Helyettes Államtitkárságához. A dr. Farkas Ciprián polgármester által szignózott kezdeményezés célja, hogy a fejlesztési forrásokat egy új projektelemhez használhassa fel a város.

A Bertáné Dr. Bényi Krisztina helyettes államtitkár részére írt levélben részletesen kitér a polgármester arra, hogy az önkormányzat előkészítő és megvalósítói munkája eredményeképp minden terv és engedély rendelkezésre áll, valamit már több beruházás esetén lezárultak a kivitelezési munkák is. Ismerteti a 2019-ben elkészült várfal felújítást, az Esterházy-palota és Ó-zsinagóga mellett 17 belvárosi homlokzat megújítását, de kiderül az is, hogy a 2020. évre maradt további öt rekonstrukcióból is csak egy van már folyamatban. Nyár közepére elkészül a Lenck-villa kiállítás berendezése, de a Szent Mihály templom és sekrestyésház is 70 %-os ütemezésen áll, így szeptemberben/októberben biztosan átadható lesz.

Kiderül az is, hogy jelenleg még nincs kivitelezés alatt a Zichy-Meskó-palota és a Russ-villa, melyek a Sopron történelmi belvárosának felújítása és bemutatása II. ütem tárgyú támogatói okiratban foglalt fejlesztések. Sajnos a lefolytatott közbeszerzési eljárások alapján látható, hogy a rendelkezésre álló források nem lesznek elegendőek a Modern Városok Program projektelemek teljeskörű megvalósításához.

Az emelkedő építőipari árak miatt ugyan átvizsgálták a kiviteli terveket, azonban a levél szerint így is jelentős mértékű finanszírozási hiány jelentkezett. A koronavírus-járvány kapcsán keletkezett bevétel kiesés pedig nem teszi lehetővé a szükséges saját erő biztosítását.

A projekt műszaki tartalmát felülvizsgálva arra döntésre jutott a városvezetés, hogy kezdeményezik a támogatói okirat műszaki tartalmának módosítását. Kezdeményezik, hogy a teljes felújítás helyett olyan állagmegóvási, külső felújítási és belső építészeti értéket konzerválására vonatkozó munkálatok kerüljenek elvégzésre melyekkel biztosítható a két épület megóvása a finanszírozási források előteremtéséig.

A soproni önkormányzat tehát nem mond le a két épület megmentéséről, és a csökkentett mértékű kivitelezési munkák miatt keletkező maradványösszegre is talált helyet:

Az 1970-es évek elején épült műszakilag leromlott állapotú, elavult soproni piac, vásárcsarnok és környezetének felújítására össze korszerűsítésére kívánják fordítani a kormányzati támogatást, egy új támogatás jogviszony keretében. A Zichy-Meskó palota, valamint a Russ-villa és kertjének megújítása projektelemekre további 85 és 75 millió forintot költenek az előbbiekben ismertetett célok elérése érdekében, így a maradvány összege 1 milliárd 401 millió forint lesz.

A városi piac esetében a műszaki tartalom

  • a jelenlegi nyitott piactér lefedését,
  • az árusító tér burkolatainak, berendezéseinek, közműveinek cseréjét,
  • a vásárcsarnok épületének tetőszigetelését,
  • homlokzat felújítását,
  • az üzlet portálok cseréjét,
  • új fedett főbejárat kialakítását,
  • továbbá a piac környezetében található közterületek, közművek felújítását,
  • új parkolóhelyek és szabadtéri árusítóhelyek kialakítását

tartalmazza az önkormányzat határozatának melléklete szerint.

A dokumentum  (PDF) úgy fogalmaz, a visszautalásra kerülő támogatási maradvány esetében a polgármester kezdeményezi az összeg felhasználását, új cél megjelölésével.

A magyar kormánnyal köttetendő új támogatási jogviszony keretében a soproni piac és környezetének felújítására szánnák a forrásokat, és ezért minden meg is tesznek a polgármesteri határozat szerint!