VOLT: Yungblud beteget jelentett, változás a nagyszínpadon, fellép a Moby Dick is

Sajóbejárás Telekom Nagyszínpad előtt a 2022-es VOLT Fesztivál nyitónapján, június 21-én / Fotó: cyberpress.hu

A VOLT fesztivál Telekom Nagyszínpadának egyik – csütörtökre várt – nemzetközi sztárja, Yungblud betegség miatt kénytelen volt lemondani soproni koncertjét, így változik a színpad aznapi programja.

„Elég pocsékul éreztem már magam az európai turné vége óta, végül orvoshoz fordultam” – írja Yungblud, akit a doktor – torokgyulladás miatt – három napos hallgatásra kötelezett. „Teljesen ki vagyok bukva, hogy emiatt nem tudok fellépni a VOLTon” – tette hozzá az ifjú énekes, bár nagyon várta, hogy itt indíthassa a fesztiválszezont. „Bármit szívesen megtennék, hogy felléphessek, de azt mondták, hogy ha most nem pihenek, súlyosbodhat a problémám.”

A fesztivál szervezőinek az utolsó pillanatban tehát át kellett alakítani a Telekom Nagyszínpad csütörtöki programját. Dzsúdló kezd, ahogy ez eredetileg is volt, utána a Punnany Massif lép be programsorba, majd a Follow The Flow koncertezik az esti sztár, a Bring Me the Horizon előtt. Az így megváltozott Beko színpad programját pedig a soproni kötődésű Moby Dick egészíti ki.