Visszavonul a politikától Sebastian Kurz

Rendkívüli bejelentést tett Sebastian Kurz korábbi osztrák kancellár az ÖVP szövetségi pártelnöke, aki kijelentette, hogy hivatalosan is visszavonul a politikai pályáról, így pártjában is lemond a tisztségeiről. 

A 35 éves Kurz ezt a lépést egyrészt fia múlt heti születésével illetve a még mindig napirenden lévő korábbi vádakkal, vizsgálatokkal indokolta. A volt politikus még október elején mondott le szövetségi kancellári posztjáról, amikor az ügyészség korrupciós vizsgálatokat indított ellene. Kurz ez utóbbival kapcsolatban kitért arra is, hogy meg akarja cáfolni az ellene felhozott vádakat és igyekszik majd a bíróságon is bebizonyítani, hogy alaptalan vádakkal támadták.

Sebastian Kurz volt a legfiatalabb államtitkár Ausztria történelmében, de ő volt a legfiatalabb külügyminiszter, a legfiatalabb ÖVP-elnök, a legfiatalabb kormányfő és egyben a legfiatalabb kancellár is.

 

Sebastian Kurz, 1986. augusztus 27-én Bécsben született. 2007-2012 a bécsi JVP elnöke, 2009-2017 a szövetségi JVP elnöke. 2010-2011 között a Bécsi Állami Parlament tagja. 2011 júniusától integrációért felelős államtitkár, 2013 decemberétől külügyminiszter, 2014 márciusától pedig külügyminiszter és integrációs miniszter. Az ÖVP elnöke 2017 májusa óta, szövetségi kancellár 2017 decemberétől 2019 májusáig, valamint 2020 januárjától 2021 októberéig.

 

via BVZ.at