Útlezárások kedden: Orbán Viktor Sopronban tart ünnepi köszöntőt

Szent-Mihály utca / fotó: Leczovics Zsolt

2021. december 14.-én (kedden) 16.30 óra és 19.00 óra között Sopronban, a Szent Mihály utca illetve a Várkerület egy részén ( várhatóan a Mária-oszlop melletti szakaszon ) időszakos útlezárások várhatóak a Hűség Napi rendezvény miatt. Aki autóval közlekedik, annak javasoljuk a jelzett időszakban az említett utcák elkerülését. 

Információink szerint a Szent-Mihály templomban lesz kedden egy ünnepi szentmise, amelyen részt vesz Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is, majd onnan a résztvevők együtt vonulnak át a Fő térre, ahol a kormányfő 18.00 órakor ünnepi beszédet tart a soproni népszavazás centenáriuma alkalmából. Arról, hogy kik vehetnek részt az eseményeken nem kaptunk tájékoztatást, de a templomban minden bizonnyal csak meghívottak lehetnek jelen.

Orbán Viktor 2015-ös látogatása a Fő téren. / fotó: cyberpress.hu archívum – Leczovics Zsolt