Új, szilárd burkolatú parkolókat kapott a Jereván lakótelep

Sajtótájékoztató keretében kaptunk pontos információkat egy újabb soproni, már megvalósult fejlesztésről, ami ezúttal a Jereván lakótelepen került kivitelezésre. A helyszínen Dr. Fodor Tamás polgármester, Dr. Simon István alpolgármester és Tóth Éva, önkormányzati képviselő, a Jereván településrészi önkormányzat elnöke adott tájékoztatást a részletekről.

fotó: Leczovics Zsolt

A Kodály Zoltán téren található, korábban murvás felületű, kavicsos területen szilárd burkolatú parkolókat alakítottak ki, amely beruházás összköltsége bruttó 35 millió forint volt.

A fejlesztésnek köszönhetően a korábbi 65 méter hosszú szilárd burkolatú parkolóhoz két oldalról új parkolási területek csatlakoztak, aminek eredményeként most már egy 175 méter hosszú összefüggő, egybenyitott parkolási terület jött létre, ami összesen így 74 parkolóhelyet biztosít. A területen nagy figyelmet fordítottak a gyalogosátvezetésre is, de a környezetet is szem előtt tartva 30 darab díszcserje is telepítésre került a szervizút és a parkolók közötti területen. A vízelvezetés megoldása érdekében három víznyelő is beépítésre került a területen.

 

fotó: Leczovics Zsolt

 

fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt

A sajtótájékoztató után a városvezetés és a településrészi önkormányzat elnöke a lakótelepen tett egy sétát a jövőben megvalósuló fejlesztések területeinek szemrevételezése miatt, amely séta során több helyen is hosszú percekig időztek.

fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt

 

cyberpress.hu