Tómalom irányába már részben bekötötték a szeléssávú szupersztrádát

Bizony, ahogy azt a DS Konzorcium mint kivitelező a hivatalos közleményében ígérte ( ITT OLVASHATÓ! ) 2021.04. 29-én a kora esti órákban az épülő gyorsforgalmi út Pozsonyi út (8527 sz. főút) különszintű átvezetésénél az épülő autóút felett átterelte a forgalmat az új nyomvonalra.  Az új útszakaszon a forgalom a teljes rákötésig félpályán haladhat, amit a szakasz két oldalán jelzőlámpás irányítás szabályoz.  Az utat teljes szélességében várhatóan május közepétől lehet majd használni, addig fokozott figyelemmel érdemes erre közlekedni. Az első benyomás a szakaszon nagyon jónak mondható, jó a burkolat, a két körforgalom is szép nagynak tűnik, így valószínűleg a menetrendszerinti autóbuszoknak sem kell majd komolyabb manőverekbe kezdeni. Kollégánk a képeket nézve csak annyit tett hozzá irónia nélkül, hogy ” Fejlődik a város! Tómalom irányába is bekötötték a szélessávú szupersztrádát!” 

 

Sopron felől Tómalom irányába. / fotó: cyberdriver – cyberpress.hu
A kép jobb oldalán látható a régi nyomvonal, ami a Vízműtelep mellett haladt el. / fotó: cyberdriver – cyberpress.hu
Szép derék körforgalmak készültek. / fotó: cyberdriver – cyberpress.hu
Táblák, korlát, felfestés pipa / fotó: cyberdriver – cyberpress.hu
Vajon már gondolkodik azon valaki, hogy milyen köztéri alkotás díszítse majd a körforgalom közepét? / fotó: cyberdriver – cyberpress.hu
Tiszta menő az egész! / fotó: cyberdriver – cyberpress.hu