Több lépcsőből álló visszaélés miatt állt le az előválasztás!

Ma volt a napja annak, hogy kezdetét vegye az ellenzéki előválasztás, amely arra hivatott, hogy eldőljön országosan az adott körzetekben az, hogy ki legyen a Fidesz-KDNP által induló jelölt összellenzéki kihívója. Térségünkben több helyen lehetőség nyílt a voksok leadására, így például Sopronban a Széchenyi téren illetve a Csarnok utcában ( a piacnál ) is várták a szavazókat, de lehetőség van Fertődön, Fertőszentmiklóson, Sopronkövesden is Zsirán is támogatni a szimpatikussá vált politikust. A beszámolók szerint országosan nagy volt az érdeklődés a szavazóhelyeken, aztán egyszer csak váratlanul felfüggesztésre került az előválasztás, amivel kapcsolatban az Országos Előválasztási Bizottság az alábbi közleményt adta ki.

Hétfő reggel folytatódik az előválasztás!

Az elmúlt három órában minden részletre kiterjedő technikai elemzést végeztünk az előválasztás informatikai rendszerét lelassító délelőtti jelenséggel kapcsolatban. Mostanra teljesen világossá vált, hogy ma reggel 6 óra és délelőtt 10 között a változást akaró választók tömegei mellett más valakik is érdeklődtek az előválasztás iránt: jelenleg ismeretlen eredetű tömeges terhelés érte az előválasztás háttérrendszerét.

Nem sima túlterhelés vagy jól ismert támadási formák, hanem egy összetettebb, több lépcsőből álló visszaélés történhetett.

Az előválasztás azonnali folytatása a jelenlegi formában nem pontosan felmérhető technikai kockázatokat hordoz. Ugyanakkor az is világossá vált, hogy ezek a kockázatok nagyjából egy nap ráfordítással kezelhetők. Ezért a változás ügye iránti elkötelezettséggel egyetlen felelős döntés hozhattunk: a szavaztatási folyamatot leállítottuk, az előválasztás az eredeti terveknek megfelelő formában 2021. szeptember 20-án, hétfőn 7:00 órakor folytatódik. Az eddig lezajlott előválasztási folyamattal kapcsolatos további döntéseket az Országos Előválasztási Bizottság a következő 24 órában tárgyalja. De ami a legfontosabb: ismeretlen eredetű akadályok nehézségeket ugyan okozhatnak, de nem állíthatnak meg minket. Az előválasztás hétfőn folytatódik, válasszuk meg közösen Magyarország következő miniszterelnökét és képviselőjelöltjeit!- adta hírül az Országos Előválasztási Bizottság.