Térségünkben is zajlanak a Kulturális Örökség Napjai programsorozatok

A Kulturális Örökség Napjai idén a 150 éves intézményes magyar műemlékvédelem előtt tiszteleg, a szeptember 17-18. hétvégére pedig számos olyan értékes épület kapui nyitnak meg a rendezvény keretében, melyekre csak nagy ritkán kerül sor. De nem csak értékes és érdekes látnivalók várják a vendégeket, az épületek házigazdái különböző programokról, sétákról és bemutatókról is gondoskodnak.

Többek között nyitott portákkal várja a látogatókat a fertődi Eszterházy-kastély, a hegykői Csipkeház – Fűszer- és gyógynövénykerttel, a soproni Kárpáti Malom és a Bécsi utcai Pék-ház, valamint vasúttörténeti és vasútmodell-kiállítás költözik a GYSEV Kőszegi utcai műhelycsarnokába. Pontos látogatási rendet és időpontot és a főszervező honlapja közöl, melyet a cikk végén talál.

Vasárnap délután Fertő-táj Világörökség címmel Fertő parti települések mutatkoznak be a Lenck-villában, színes kiállítással, gyerekeknek szóló programokkal és kézműves- és helyi termék bemutatóval tárják az érdeklődők elé a kultúrtáj kincseit.

Vasárnap 11 és 17 óra között a világhírű höveji csipkevarrás részleteit mutatják be népi iparművészek Hegykőn.

A 150 éves magyarországi műemlékvédelem – a műemléki elvek változásai címmel tartanak tematikus sétát Sopronban a Szent Mihály templom – Szentlélek templom – Fő tér útvonalon a kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi főosztályának gondozásában.

A központi témához kapcsolódik a szintúgy másfél évszázados GYSEV vezetett sétája is,melyet szombaton délután indítanak. A kettős jubileum apropóján a vasúti épületek értékvédelmével kapcsolatos sétára kerül sor a Baross utcai volt déli pályaudvarnál a kormányhivatali főosztály és a Soproni Vasútbarátok és Vasútmodellezők Egyesületének közös szervezésében.

Szombat délelőtt a Soproni Városháza és Vármegyeháza épületeiben kínálnak sétát a soproni polgármesteri hivatal és a járási hivatal közreműködésével.

Részletes programokról a szervezők honlapján lehet tájékozódni.