Tájékoztató Csongor támogatásáról és a Reformáció évfordulójáról

Sajtótájékoztatóra voltunk hivatalosak a Városházára csütörtökön, ahol Dr. Fodor Tamás polgármester két fontos témával várta a média munkatársait. Az első pont – ami számunkra kiemelten is fontos, hiszen már a tavalyi esztendőben is próbáltuk lehetőségeinkhez mérten támogatni a kárpátaljai Csongor településnek szervezett adományozást – ismét az összefogásra és a segítségnyújtásra hívta fel a figyelmet Csongor település megsegítésére illetve a tavalyi adományokból megvalósult fejlesztéseknek a beszámolójáról szólt. A második pont pedig arról, hogy a városunk megkapta az Európai Reformáció Városa kitüntető címet, amihez kapcsolódóan több kulturális és zeni programot is szervez ebben az esztendőben Sopron.

Fodor Tamás polgármester és a média munkatársai – fotó: leczovics

Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése az előző esztendőben úgy határozott, hogy mentori, patrónusi feladatot vállal a kárpátaljai Csongor településen élő magyarok segítése érdekében. A képviselőtestület 2015-ben a 2300 lakosú település számára 5.000.000 Ft-ot szavazott meg. Utóbbi összeget, és a soproniak által összegyűjtött több mint 1.000.000 Ft-ot városunk delegációja 2015 júniusában adta át a település képviselőinek. – mondta Fodor Tamás, majd kitért a részletekre is.

Baksa Tibor, Csongor polgármesterének tájékoztatása szerint a támogatásból elsőként az óvodaépület fűtésének korszerűsítését végezték el. Beszerelték a fűtőtesteket és a vizesblokkokat, majd kialakították a kazánházat. Ennek köszönhetően az óvoda épületében télen már fatüzelésű központi fűtés szolgáltatta a meleget a 78 kisgyereknek. Új tetőszerkezetet kapott az óvoda területén található tárolóhely is, valamint az utazás megkönnyítéséhez 2 új buszvárót is kialakítottak a településen.

Terveink szerint idén áprilisban Csongor polgármesterének meghívására ismét a kárpátaljai településre látogatunk, hogy személyesen is megnézzük a fejlesztéseket, valamint, hogy az idei év feladatait áttekintsük. Sopron közgyűlése az idei költségvetésben 5 millió forintot szavazott meg a magyarlakta település számára.

Fodor Tamás a sajtótájékoztatón – fotó: leczovics

Városunk lakossága már sokszor bizonyította, hogy képes az összefogásra, ha segítségnyújtásról van szó. Jár a köszönet minden korábbi adományozónak, és ezúton is arra bíztatok minden sopronit, hogy lehetőségeikhez mérten az idei évben is segítsék adományokkal a magyarok lakta települést. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata az erre a célra nyitott 11600006-00000000-63368046 számú (Erste Bank) számlaszámra várja a pénzbeli adományokat a soproni polgároktól.

Fodor Tamás polgármester – fotó: leczovics

A  másik aktuális bejelentésre is sor került, ami nem kevésbé fontos és örömteli: 

2017-ben lesz a reformáció 500. évfordulója. Ebből az alkalomból az evangélikus egyházközösséggel együttműködve több kulturális és zenei programot is szervezünk. Sopron egyúttal csatlakozott egy 12 ország 52 városát magába foglaló Európai szintű hálózathoz, így városunk is megkapta az Európai Reformáció Városa címet. Az Európai Protestáns Egyházak Közössége (GEKE) azoknak a városoknak adományozza a fent említett címet, amelyek történelmét összeköti a 16. századi európai reformáció. – mondta Fodor Tamás.

 

Korábbi kapcsolódó írásaink: 

https://cyberpress.hu/a-karpataljai-csongor-telepulest-tamogatja-sopron-segits-te-is/

https://cyberpress.hu/soproniak-segitsunk-kozosen-csongornak-a-karpataljai-magyar-telepulesnek/

https://cyberpress.hu/a-soproniak-osszefogtak-gyujtottek-es-450-csaladon-segitettek/

https://cyberpress.hu/sopron-ismet-bizonyitott-nemzeti-osszetartasbol-jeles/

 

cyberpress.hu