Óvatosabb léptékkel a soproni erdőkben!
Az erdőterületek – az általános szabályok, az erdő- és természet védelmére vonatkozó előírások és a járványhelyzet szabályai mellett – továbbra is látogathatóak. Mint azt azt a …
Az erdőterületek – az általános szabályok, az erdő- és természet védelmére vonatkozó előírások és a járványhelyzet szabályai mellett – továbbra is látogathatóak. Mint azt azt a …
Terelővadászatot tart a Tanulmányi Erdőgazdaság 2020.02.26-án szerdán a Soproni Parkerdő területén reggel hét órától egészen 14 óráig. Az érintett terület a Lővér körúttól kezdődően egészen …
Tilos lesz a Brennbergbánya környéki erdők látogatása 2018. november 7-én szerdán 08.00 és 16.00 óra között, ahol gyalogosan, lóval és járművel sem szabad majd a …
A szombaton tartott Kelta Ünnep programsorozat keretében került felavatásra a Soproni Parkerdőben a kilencedik olyan tematikus sétaút, amely hasznos információkat tartogat a sétálók illetve a …
A TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. ismét egy remek programot kínált szombaton a természet és állatbarátoknak a Károly-magaslati Látogatóközpont melletti területen. Az Oktatással a természet oldalán …
Új érdekességgel csalogatja a természetbe a családokat a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt., hiszen csütörtökön ünnepélyes keretek között felavatták a Soproni Parkerdőben a Boszorkány tanösvényt. A Károly-magaslati …
A lakosság bejelentése alapján, amely szerint a vaddisznók a parkerdő leglátogatottabb helyszínen egyre nagyobb számban tűnnek fel valamint a turisták nyugalma érdekében 2018.01.23-án nagyvad terelővadászatot …
Hihetetlen milyen ütemben és mennyi remek dologgal, rendezvénnyel gazdagodik a Soproni Parkerdő, hiszen elég csak felidézni az elmúlt időszakot, amely kicsiknek és nagyoknak okoz és …
Új élményparkkal bővült Sopron, hiszen a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. jóvoltából pénteken került felavatásra illetve átadásra a közel 15 millió forintból megvalósított játszótér. Az új és …
Ahogy már hosszú ideje, a TAEG Zrt. 2017-ben is különleges programokat szervez a természetkedvelőknek és az erdőjáróknak a Sopron környéki erdőkben és kirándulóhelyeken. Többek között …
Copyright © 2024 | cyberpress.hu | RSS