A soproni rendőrök kábítószer birtoklása miatt fogtak el három férfit
Sopronban egy bevásárlóközpont parkolójában igazoltattak a rendőrkapitányság járőrei 2018. november 10-én 1 óra körül egy 26 és egy 30 éves harkai férfit. A rendőrök az …
Sopronban egy bevásárlóközpont parkolójában igazoltattak a rendőrkapitányság járőrei 2018. november 10-én 1 óra körül egy 26 és egy 30 éves harkai férfit. A rendőrök az …
Közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartottak a járőrök Sopronban 2018. október 26-án, amely során különböző helyszíneken alkoholtesztert is alkalmaztak. A kontroll során három gépjárművezető akadt fent az ellenőrzéseken, hiszen …
A rendőrségre 2018. szeptember 7-én 17 óra 50 perckor érkezett a bejelentés arról, hogy Sopronban az egyik bolt alkalmazottja követ egy férfit, aki korábban italokat …
A soproni polgárőrök jelzése alapján, a járőrök 2018. augusztus 23-án 7 óra körül egy 27 éves helyi lakost igazoltattak a Mátyás Király utcában. Az intézkedők …
Sopronban a Magyar utcában közlekedett egy 32 éves törökszentmiklósi férfi személygépkocsival augusztus 21-én, kedden reggel 8 óra 45 perckor. Haladása során a Fapiac utcai kereszteződéséhez …
Az internet veszélyeiről tartott interaktív előadást a Soproni Rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakembere. A soproni programozó tábor résztvevőivel beszélgetett a világháló meggondolatlan használatában rejlő veszélyekről Babelláné Lukács …
A soproni gyermekjóléti és családsegítő szolgálat Vasvári Pál utcai központja előtt történt esetről V. nevű olvasónk számolt be. Mint írja, csütörtök délután háromnegyed öt körül érkezett …
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya 2018. július 07-én szombaton délelőtt Sopronban folytatta a kerékpárok – BIKESAFE program keretében történő – regisztrációját. A rendezvény célja …
A szerdai napon két körözött személyt is előállítottak a soproni rendőrök, amelyek közül az egyiket a Pécsi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja kereste, míg a másikukat a …
A soproni rendőrök elfogták azt a négy férfit, akik az ország 11 megyéjének 16 városában közel félszáz bűncselekményt követtek el idős emberek sérelmére. A Győr-Moson-Sopron …
Copyright © 2026 | cyberpress.hu | RSS