A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség sajtközleménye A Soproni Járási Ügyészség négy rendbeli csalással vádol egy férfit, aki az egyik közösségi médiás felület különböző csoportjaiban rendszeresen kínált …
Egy nő 2016 októberében létrehozott egy munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó céget. Az ott foglalkoztatott személyek közül legalább kilencnek valótlan kereseti igazolásokat állított ki, melyeken keresztül hitelfelvételek történtek …
A Soproni Járási Ügyészség vádat emelt egy 46 éves férfival szemben, aki tizenegy helyen vállalt el különböző építési munkálatokat, majd a kivitelezéssel és az összesen …
A Soproni Járási Ügyészség vádirata szerint a vádlott nem bírta feldolgozni, hogy barátja szakított vele. Ezért 2019 júliusában, az esti órákban bement a sértett soproni …
A megalapozott gyanú szerint a férfi 2019 szeptemberében iskolatársa telefonját akarta elvenni, amit azonban a sértett megakadályozott, ezért az elkövető ideges lett, megfenyegette a sértett, és a …
A Soproni Járási Ügyészség letartóztatását indítványozta annak a két férfinak, akik 2020. március 10. napján 3.700.000 forintot csaltak ki egy hetvenhat éves asszonytól „unokázással”. A …
A Soproni Járásbíróság nyomozási bírája 2019.07.23-án az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2019. augusztus 23. napjáig elrendelte annak a férfinak …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.