Sopronban új helyszínen folytatódik az út és járdafejlesztés! ( videó)
Igaz nem olyan látványos helyen van – főleg így télen – de a város epicentruma illetve a Lőverek mellett egy másik városrészben is zajlik a …
Igaz nem olyan látványos helyen van – főleg így télen – de a város epicentruma illetve a Lőverek mellett egy másik városrészben is zajlik a …
Sopronban a 2017-es esztendőben már folyamatban lévő beruházásokról és a közeljövőben induló fejlesztésekről és elképzelésekről tartott tájékoztatót a soproni idegenvezetők részére Dr. Fodor Tamás polgármester. …
A Magyar Közlöny legfrissebb száma többek közt részletesen foglalkozik Sopron és környéke jelentős beruházásaival, ami azt jelenti, hogy közel 60 milliárd forintos fejlesztés előtt áll …
Sopron történelmi belvárosának felújítására, a Fertő-tó turisztikai fejlesztésére és a Lővérek programra összesen 4,2 milliárd forintot ad ebben az esztendőben az állam. Ezt a jó …
Közel 15 ezer m2 térburkoló, 1300 cserje, 38 pad, legalább 4 méter széles gyalogjárda. Zöldterület, kerékpárút és megannyi más újdonság várja a Várkerületre látogatókat. Egy …
Sopronba látogatott Kiss Norbert sportért felelős helyettes államtitkár csütörtök délután, hogy a helyi látvány csapatsportágak, a TAO és az uszodafejlesztés helyzetéről is megbeszélést, egyeztetést tartson. …
Copyright © 2025 | cyberpress.hu | RSS