A járványhelyzet megtépázta a tavalyi esztendő lehetőségeit, s ahogyan a gazdasági szereplők, úgy az önkormányzatok is megsínylették a helyzetet. Újratervezéseket követően a pénzügyi mozgástér is alább …
Több éve már ütemezetten követik egymást az újabb és újabb útfelújítások Sopronban. A városszerte zajló fejlesztési folyamatoknak azonban úgy tűnik, akad vesztese is, hiszen a Bercsényi …
November 24-én kedden délelőtt Sopron városvezetése tartott bejárást az épülő parkolóház már épülő falai között. Az augusztusban elstartolt kivitelezés jó ütemben halad, hiszen már a …
Terveink szerint folytatjuk a Várkerület projekt kapcsán megindított hagyományt, és a második ütem kivitelezése kapcsán is meghirdetjük a Nem háborús övezet! Megújul a Várkerület! képriport-sorozatunkat, annak érdekében, …
Hívhatjuk inkubátorháznak, innovációs és technológiai centrumnak vagy épp simán ipari parknak, egy dolog biztos. A város délkeleti részén az új Harka – Sopron összekötő út, a …
A Modern Városok Program keretében Sopron városa egy egész fejlesztési csomagot dolgozott ki Lövérek Program néven, melynek egyik eleme a tervezett konferenciaközpont kialakítása is. A beruházás …
Színes szórólappal töltötték meg a soproni háztartások postaládáit a napokban, mely lakossági tájékoztatóra hívja az érdeklődő polgárokat. Az tájékoztató szövegből kiderül, hogy a beruházó Nemzeti …
Hamarosan újra régi pompájában tündökölhet a soproni Deák tér egyik meghatározó épülete, a kormányzati Modern Városok Program keretében felújítják és töltik meg újra funkciókkal az …
Dr. Farkas Ciprián, a FIDESZ-KDNP soproni szervezete nevében tartott sajtótájékoztatót, amelyben kitért a városunkat illetve térségünket érintő aktuális fejlesztésekre, különös tekintettel a Fertő partra valamint …
Eljött a pillanat amikor az utolsó nagy várkerületi csomópont kialakításának is nekiáll a kivitelező. Az Ikvahíd utcai munkaterület előkészítése megtörtént, így várhatóan holnap reggeltől (2015.10.12) …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.