A negyedik Final Fourjukban szereplő soproniak – a pénteken elvesztett elődöntő után – vasárnap a bronzéremért játszhattak a házigazda Fenerbahce csapatával az impozáns, bár zárt kapus …
Bíztunk benne és reménykedtünk, hogy sikerül meglepnünk a Salamancát a Euroliga elődöntőjében és újra döntőt játszhatnak a soproni lányok, azonban ezen a napon valahogy semmi …
A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját 2001 óta minden évben április 16-án tartják, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása. …
Bejelentés érkezett a rendőrségre 2021. április 15-én 17 óra 37 perckor arról, hogy egy soproni illatszerüzletben egy férfi késsel fenyegetőzve próbálja megszerezni a bevételt. A …
Tavaly augusztusban indult, s minden jel arra mutat, hogy idén ősztől már használhatják is a Sopronban közlekedők azt a parkolóházat, melyet a soproni önkormányzat valósít …
A Pozsonyi úton Sopron-Tómalom közelében épülő M85-ös gyorsforgalmi építése miatt a régi szakasz felbontásra kerül, ami miatt immár két napja félpályás lezárást rendeltek el, ráadásul …
A friss önkormányzati döntések egyikeként egy kültéri kosárlabda pálya létrehozásával kapcsolatosan hozott határozatot dr. Farkas Ciprián, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere. A helyi kosárlabda klubot üzemeltető …
Országszerte folytatódik az oltás, az ünnepek alatt, így húsvéthétfőn is zajlik a munka. A kórházi oltópontok fogadják a háziorvosok által szervezett oltandókat, és azok a …
2021. április 6-ától (keddtől) a Várkerületen végzett munkálatok befejeződésével az érintett helyi járatok újra az eredeti, menetrend szerinti útvonalukon közlekednek. Ennek értelmében: Az 1, 2, 10, …
A Strabag Általános Építő Kft. ezúton is tájékoztatja a lakosságot illetve a közlekedőket, hogy folytatják a „Sopron városi utak felújítási munkálatait” melynek keretein belül a Makó …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.