Nagyon formás idén is Sopron karácsonyfája (képek+videó)
Ebben az esztendőben is gyönyörű és formás fenyő díszíti majd Sopronban a Várkerületen a Mária-oszlop melletti közösségi teret, ahova 2021.11.23.-án a délelőtti órákban érkezett meg …
Ebben az esztendőben is gyönyörű és formás fenyő díszíti majd Sopronban a Várkerületen a Mária-oszlop melletti közösségi teret, ahova 2021.11.23.-án a délelőtti órákban érkezett meg …
Licisták nyerték a Soproni Széchenyi István Városi Könyvtár Hűség 100 elnevezésű vetélkedőjét, sőt, a második helyezett csapat is a Líceumé, ráadásul a különdíjat is az …
Egy szuper táncos villámcsődülettel lepte meg a járókelőket a Dirty Dance Sopron vasárnap kora délután. A flashmobon részt vett a népszerű egyesület apraja-nagyja, ahol különböző …
A közelmúltban elmélkedtünk arról a tényről, hogy a Bánfalvi út egyik forgalmas szakaszára, a Spar áruház mellé közlekedési jelzőlámpákat telepítettek, most pedig újabb helyszíneket lehet …
A kisgyermekes szülők gyakran aggódnak amiatt, hogy vajon gyermekük megfelelően fejlődik-e. Nem tudják, mi tekinthető „normálisnak”, és mikor kell szólni egy szakembernek, illetve kihez fordulhatnak …
Az SC Sopron labdarúgópalántái drogprevenciós előadáson vettek részt szerda délután a Soproni Rendőrkapitányságon, ahol Babelláné Lukács Katalin, a Soproni Rendőrkapitányság őrnagya, kiemelt bűnmegelőzési főelőadó várta …
Sopron ad otthont november 15. és 19. között a „Road Safety – a biztonság az első” néven indított országjáró közlekedésbiztonsági oktatási programsorozatnak, amelyet első és …
A Macskakő Családi Legendárium irodalmi pályázatán különdíjat érdemelt munkájával a Líceum 5. A osztályos diákja, Simon Petra. Nagymamája a dédiről mesélt, a történeteket anyukájával jegyzetelték …
Amennyiben a járványhelyzet illetve az azzal kapcsolatos kormányzati és egészségügyi rendeletek lehetővé teszik, úgy az előzetes tervek szerint ebben az esztendőben lesz Sopronban adventi vásár, …
Ez már az új hétéves pénzügyi ciklus, melyben a kormány 1800 milliárd forintot biztosít a településeknek. 2021. október végén elindult a Terület- és Településfejlesztési Operatív …
Copyright © 2026 | cyberpress.hu | RSS